Megérné így megpróbálni?
Sziasztok!
Lassan már orvoshoz fordulunk, mert telnek a sikertelen hónapok.😔
Facebookon feltettem a kérdést egy babás csoportba, ahol többen is azt tanácsolták, hogy próbáljuk ki, hogy mindennap együtt vagyunk. Ezt én eddig elutasítottam, mert úgy tudom 2 naponta jobb, hogy a katonák újra tudjanak rendesen termelődni, és tudtommal úgy több az esély.
Szerintetek kipróbáljunk így egy hónapot?
Volt, akinek így sikerült a picur?
Nagyon sok lh tesztet elfogyasztottam, az első próbálkozós hónap óta használom. Úgy gondoltam most ebben a ciklusban nem fogom használni, számolok 33 nappal (ez az utolsó ciklus annyi volt, igaz beteg voltam, és megtolta az ovut).
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)

![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Akkor most 2 naponta fixen együtt vagytok? Mióta?
Szerintem folytassátok ezt a 2 naponta együtt dolgot, közben meg jelentkezz be egy kivizsgálásra, úgyis több hónap is lehet, mire oda jutsz hogy valami kiderül, hacsak nem magán a mész.
Endokrinológiára és nőgyógyászhoz is jelentkezz be, a férjed meg nézhessen spermaszámot.
Ha addig sem jön ossze legalább már úton lesztek de qz is lehet hogy közben sikerül.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)

Mondjuk 40 napos ciklussal nem is mondja senki hogy várjon az ember egy évig... Ott nem a "meddőség" hanem a rendszertelen ciklus indokolja a kivizsgálást...
Ha rendszeres a ciklus akkor én először pár hónapig az ovulációs teszt+hőmérőzést ajánlanám. Pozitív teszt napján és az utána következő napokon kell együtt lenni. Ha 3 ilyen hónap alatt nem sikerül akkor először a férjet kell elküldeni sperma vizsgálatra, olcsóbb mint egy nőgyógyászati vizsgálat, csak le kell adni a mintát, semmi ciki nincs benne, de ha ott gond van akkor sajnos rögtön meddőségi központot kell keresni.
Ha a férfi rendben akkor lehet kezdeni a női hormonok, cukorterhelés, átjárhatósági felé haladni, de ugye ezek egyre drágább mulatságok... (tb-re ki lehet íratni, ha valakinek van türelme végigjárni azt az utat... Legtöbbünknek szerintem inkább nincs)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!