Lehetséges, hogy tegnap és ma is pozitív az lh teszt?
Az LH teszten a 2 csík nem jelent pozitívat!
Ez egy folyamat, kb. a ciklus 8. napjától minden nap kell, délben is megfelel. Akkor pozitív, ha a második csík olyan, vagy erősebb, mint az első, halvány második csík az semmi.
Az önellenőrzésre alkalmas diagnosztikai eszköz kimutatja a hormonszint emelkedését, ezáltal lehetővé teszi az ovuláció időpontjának megállapítását. Az ovulácós teszt a hipofízis által termelt, testben található luteinizáló hormon (LH) szintjét méri, mely egészséges működés esetén menstruációs ciklus közepe táján megemelkedik. Ezt nevezik LH csúcsnak, mely kiváltja a peteérést. Az LH hormon eljut a test minden pontjára a vérárammal, így a vizeletben is kimutatható. Ez teszi lehetővé, hogy otthoni körülmények között is megvalósulhasson a mérés, amely azért is nagyon fontos, mert az érett petesejt csak 24 óráig életképes. A családtervezés során a gyermekre vágyó szülők egyik legnagyobb segítsége az ovulációs teszt vagy más néven peteérés teszt. "
Miért ne jelentene pozitívat? Ugyan olyan elven működik és és ha pozitív legalább az első, utána nyugodtan lehet próbálkozni, mivel a spermium sem csak 10 percig életképes...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!