Pozitív lett a teszt, az alábbi tünetek bajt jelentenek?
Január elején hagytam abba a fogamzásgátlót, előtte 7 évig szedtem. Február 2- n megjött a menszeszem, március elején nem, bár mielőtt elkezdtem volna szedni a tablettát, előtte sem volt rendszeresn, szokszor kimaradt 1-1, de azért csináltam tesztet, az negatív lett. Utána most hétvégéig kb. 2 naponta szexeltünk, ovulációs tesztet többet csináltam, akkor kicsit aggódtam, mert múlt hét kedden halványan, de mindkét csík megjelent ugyanannyira, majd minden nap egyre erősebben, pénteken volt, hogy az első csík erősebb volt, így nem tudom pontosan, hogy akkor mikor volt a peteérésem. Hőgörbét is vezettem, de sajnos csak hónap elejétől, nekem ez is kaotikusnak tűnik, nyelv alatt mértem mindig reggel, ahol kinyitottam a szemem. [link]
Pár napja éreztem enyhe szúrkálós fájást, nem vészeset 2 oldalt, a mellbimbóim kb. 5-6 napja érzékenyek, illetve tegnap egy minimális rózsaszín folyásom volt, illetve ma is, elég híg, halovány. Azt hittem, hogy megjött, bár így hamarabb, mint ahogy kellene, erre csináltam tesztet, egyből megjelent a 2 csík.
Jelenleg is tompán szúr néha oldalt a hasam alja.
Szerintetek ez most jelent problémát, hogy enyhe vérzés van?
Már most be kellene jelentkeznem orvoshoz?
Bocsánat a tudatlanságomért, kicsit meg vagyok ijedve.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)

![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Ez beàgyazódàsi vérzés.Akàr 1 hétig is eltarthat.Ha nem olyan mint a rendes menzesz akkor nem hinném hogy baj van.
Szerintem korai az orvos.Vàrj 2 hetet minimum a késéstől szàmítva.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Teszted milyen?Erősödik?Vagy nem nézed 2 naponta?
Hcg vérvétel késés utàn 1 héttel mehet.
#1
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Nem igazán értem, hogy miért korai szerinted a tesztelés. Ha február 2-án menstruáltál utoljára, akkor lehet, hogy 9 hetes terhes vagy, bár mint írtad, lehet, hogy kimaradt egy ciklus, mert erre korábban is volt példa.
Van képed a tesztről?
Ma csináltam az első tesztet, ezt sem reggel, hanem most nem rég(x-epil teszt)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Milyen lett a teszted? Meg tudod mutatni?
2 nap múlva ismételd meg ha erősödik nem lehet nagy baj
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Ez nem beàgyazódàs ilyen teszttel:D
Ezt benéztem.Progeszteron hiànyod lehet igaza van a többieknek.Az orvos fel fogja írni.
#1,2
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!