Nem akarok dolgozni, ha egyszer anya akarok lenni, így nem tudom vállaljak-e gyereket?
Szeretnék gyereket, igazából hármat, de legalább kettőt, mivel azt mindenképpen elakarom kerülni, hogy egyke legyen. A probléma ott van, hogyha szülésre adom a fejemet, akkor rengeteg problémám lesz. 2-3 gyerek mellett dolgozni, főzni, háztartást vezetni ugyebár, mindezek mellett maradjak kívánatos feleség, akivel nem csak heti egyszer lehet kamatyolni. És még mindig nincs időm semmi másra, hobbi meg szórakozás teljesen kilőve. Miért kell nekem dolgoznom, ha gyereket szültem és nevelek? Természetesen a gyerekkel sem tudok időt együtt tölteni, mert így az bölcsibe/óvodában/iskolában tudja el az egész gyerekkorát, mert amire onnan hazajön, addigra már készülődünk a lefekvéshez, így a saját gyerekemmel sem tudok normális kapcsolatot kialakítani, nevelni szintén nem tudom, mert teljesen az a közeg fogja formálni őt, ahol éppen van, azok a gyerekek, akik körülötte vannak, illetve azok a tanítók.
Miért várja el egy férfi azt, hogy szülj neki gyereket, majd vezesd a háztartást, és dolgozz is, és rendesen neveld azt a gyereket, mindezek mellett legyél kívánatos feleség? Mert ha egy nő nem dolgozik, akkor az szégyen, eltartatja magát. De a férfi meg ilyenkor nem csinál semmit, csak dolgozik, a nő meg mindenben álljon helyt. Ha gyereket akarok, akkor mindenképpen ez a jövő vár rám? Vannak olyan férfiak, akik teljesítik férfi kötelességüket és ellátják a családot, hogy a nőnek ne kelljen dolgoznia, hanem hogy a többi dologban tudjon teljesíteni maximálisan? Vagy ezt felejtsem el és akkor inkább ne vállaljak gyereket?
Amit fent leírtál, az a női princípium beteljesítése. Gyereket szülni, nevelni, háztartást vezetni, kívánatos feleségnek lenni.
Nem várja el senki, hogy dolgozz, hisz legyártottál 2-3 közjószágot, ennyi dolgod volt. A nőknek amúgy sem a karrierükkel kell foglalkozni, megmondta Novák Katalin is.
Nem minden férfi várja el h ő ledolgozza a 8 órát aztán utána ki legyen szolgálva.
A nő ugyanúgy ledoglozza a 8 órát a háztartással és a gyerekekkel, teljesen jogos hozzáállás, hogy 5 után együtt csinálják ami még visszavan. Főleg h anyuka valóban tudjon a gyerekekkel is foglalkozni, ne csak a háztartással napközben.
Ha minden gyerek intézménybe jár, onnan már elvárható h anyuka abban a 8 órában "cselédkedjen", ennyi idő alatt azért mindent el lehet végezni.
Szentül hiszem, hogy azok a férfiak akik ígérgetnek de nem tesznek meg végül semmit, azok azèrt csinálják mert megtehetik. Mert ha nem csinálnak semmit, akkor is el lesz mosogatva, akkor is lesz tiszta ruha, akkor is ki lesz vasalva és akkor is lesz meleg vacsora. Legfeljebb havonta egyszer balhézik velük az asszony, de akkor elég fűt fát megígérni és két napig elmosogatni.
Az együttélés első pillanatától nem szabad semmit megcsinálni a férfi helyett. Ha nem csinálja, nem lesz meg. Akkor egy hétig koszos lesz a padló.
Ha pedig együtt élsz valakivel és világossá válik, hogy vagy disznóólban kell élned vagy mindent egyedül megcsinálni, akkor ki kell adni az útját.
Most biztos én is le leszek pontozva, de kérdező, te hogy szeretnéd ezt? Terhes leszel, táppénzre kerülsz mondjuk félidőben, vagy az első trimeszter után, aztán 3 év otthon, jön a kövi baba, újabb 3 év otthon, majd a kövi, vele is 3 év, esetleg vele halasztol 1 évet az oviban, akkor már ott vagy, hogy 10-11 évig nem dolgozol, a férj meg tartson el 4 főt +magát? Lehet lepontozni, de szerintem ha emellé még otthon is gürizzen, az pofátlanság. Nem azt mondom, hogy 8 óra munka után tespedjen a kanapén, de azért ne derrogáljon már vezetni a háztartást, ha már ilyen ügyesen megoldod, hogy ne kelljen egy évtizedig dolgoznod.
Az meg, hogy elvárja a férj, hogy szülj neki, hát ez se így megy normális családokban. Tudod egy gyerek (jó esetben) közös döntés, nem férfiak uralta országban élsz, ahol eladhatnak egy tevéért, ha nem szülsz egy focicsapatot. (Igaz, azok a férfiak nem is akarják, hogy dolgozz.) Olyat kell választani, aki nem elvár, hanem közös döntéseket hoztok.
#15
Ne haragudj, de neked értelmezési problémáid vannak, vagy csak szimplán kötekszel. De nincs kedvem mégegyszer elmagyarázni külön neked, olvasd el még egy párszor akkor.
Szerintem ha így állsz hozzá, és a férjed is ilyen semmire kellő, akkor inkább hagyjátok ezt a gyerek projektet! Ha otthon vagy, ha nem, a gyerekek akkor is oviban, suliban fogják tölteni a napjuk nagy részét, és ez így helyes! Alsóban kötelező a napközi, 4-ig mindenképp bent kell lennie a gyereknek! Ott vannak a hétvégék, a délutánok egy része, meg az esték. Ez van. Igazából 3 éves koráig tudsz te hatni rá, utána már úgyis a környezete játszik nagyobb szerepet ebben! És már csak formálni tudod utána, terelgetni. Ez van.
Azt meg elvárni egy férfitől, hogy annyit keressen, hogy 4-5 embert gond nélkül eltartson a mai világban, hát te nagyon rosszul vagy összerakva. Mert neked így kényelmes. Ha-ha. Annyi gyereket vállalj, amennyit fel tudsz nevelni munka mellett is. Arról nem is beszélve, hogyha a férjeddel történik valami, vagy csak elege lesz belőletek, akkor mi lesz? Ott maradsz egyedül a 2-3 kölyköddel, és muszáj dolgozni menned majd. Szent isten. Te ezt inkább hanyagold, jobb lesz ez mindenkinek.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!