Igaz hogy minden terhességnél másak a tünetek?
Értem itt pl. Hányingerre vagy megjön érzésre.
Vagy mielőtt még nem késik de tudjátok hogy babásak vagytok éreztek valamit ami az előző terhességnél nem volt. Mesélnétek?
Én az elsőnél is jól voltam, aztán elkezdodott a le kell üljek mert mindjárt elajulok érzés, benti helységben dobtam le magamról mindent, különben úgy éreztem össze esem. 2. Baba, ugyan ez.
2. Pelda: Nővérem az első és második terhességenel is ugyan úgy érezte magát.
3. Anyám meg mindegyik terhességet végig hanyta. Mindet.
Szoval, hát mindenki más, de nálunk ez volt.
Az elsőnél rögtön tudtam már beágyazódás után. Baromi fáradt voltam és folyton pisilnem kellett mint aki felfázott.
A másodiknál semmi, nehezítő tényező hogy pcos+ir mellett bár sosem maradt ki de sosem volt pontos ciklusom (30-45 nap) így max sac/kb lőttem be mindig. Semmi tünetem nem volt a menzeszem sehol (kb 4 nap késés) teszteltem. Ahogy kiugrott a 2 csík mentem is hányni azzal a lendülettel 😅
Minden terhesség más. Lehetnek megegyező tünetek. Nekem 1. gyereknél mellfeszülés és aluszékonyság volt az első tünetem 4-5 hetesen, 6-8 hetes kor között mindennapos hányinger de csak délután. Hányni csak nagyon ritkán hánytam, akkor is csak este. 12 hetes kor után 30 hetes korig semmilyen tünetem nem volt, ezután egyre durvább reflux és székrekedés.
2. terhességem alatt aluszékonyság volt az első tünet, a mellem max minimálisan feszült az elején. Hányinger ugyanúgy jött 6 hetesen viszont nem volt mindennapos de bármikor jöhetett, akár reggel is. 12 hetes korig kitartott. Aluszékonyság vagy 16 hetes korig illetve reggelente eléggé szédültem ugyaneddig. Székrekedés első perctől volt, reflux elmaradt.
Ja PMS. Első gyerekkel ugyanúgy volt, másodikkal semennyire. De egyik terhességemnél se volt jel terhességre mielőtt késett.
1. Terhesség : eleinte semmi tünet. Egyszer hánytam. Utána végig gombás fertőzés, ha szortelenitettem akkor szemölcsök jöttek ki rajtam, időváltozásra migrén, rengeteg vizesedés súly felesleg, szülés sok óra vajúdás vége császár ami egy álom volt. Az első felkelés sem okozott nagyobb gondot.
2.Terhesség. Azon kívül, hogy 35hetet hánytam és a végén nem aludtam nem volt tünetem. Vége program császár ami kegyetlenül megvisel. Brutális fájdalmaim vannak alig alszok azóta vmit. Elég érdekes dolgok ezek.
Sajnos nekem mindhárom terhesség azonos lefolyású, az első 12-16 hét brutál hányingerrel, napi többszöri hányással telt. Aztán a második trimeszter jó volt, majd a harmadikkal jöttek az újabb kellemetlenségek, a végén már minden bajom volt. Bárcsak nekem legalább egy terhességem lett volna más.
Ja, és a legelején is nagyon korán jelentkeztek a tünetek. A nem várt menzesz előtti napokban már bedurrantak a melleim, reggel émelyegtem. Össze sem lehetett téveszteni a premenstruációs tünetekkel. Már a tesztelés előtt éreztem, hogy babát várok. És a szagokra is nagyon hamar érzékenyen reagáltam.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!