Más is van itt, akinek több, mint egy éve nem sikerül? Illetve, van, aki a 2. évben lett terhes?
Nekem a nőgyógyászom mondta, hogy 24 hónapig esélyes még a dolog, utána már felesleges a csodát várni. Mivel sajnos túl vagyunk az egy éven, javasolt is néhány vizsgálatot. Mi még novemberig várunk, a 16. próbálkozós hónapunkig, aztán elkezdjük a vizsgálatokat, ha addig sem sikerül.
Csak arra lennék kíváncsi, esélyes-e, hogy két éven belül sikerül még spontán, vagy az esetek többségében ilyenkor már csak valamilyen beavatkozás segít...
Ismerek 1-2 embert, akinek másfél év táján sikerült, de tény, hogy nem sokat.
Én is több, mint 1 éve várom a pozitív eredményt, egyre kevésbé lelkesen. Amint letelt az 1 év, elmentem orvoshoz és kértem a vizsgálatokat. Igazam volt, várhattam volna a csodára. Nálam a lányom hosszú szoptatása után nem állt helyre a hormon háztartás és nem vagyok még termékeny. Semmi más jele nincs, szóval max imádkozni tudtam volna. Most hormon vizsgálatok folynak és ez alapján igazítanak el, hogy mit szedjek a rendszer beindítására.
Nem írtad, hogy első vagy többedik baba, mi a kórelőzmény, de minden számít, és jobb időben lépni, nem tudhatod, meddig tart az esetleges kezelés, nehogy kicsússz az időből.
Vannak csodás történetek, hogy 2-10 év próbálkozás után egyszer csak megfogant a baba; szóval semmi sem lehetetlen.
Mi 3 év sikertelenség után mentünk meddőségi centrumba. Kiderült, meddő vagyok. 8 év után ölelhettük magunkhoz először a gyermekünket...
Én azt tanácsolnám, hogy próbálkozzatok tovább, de kezdjétek el párhuzamosan a kivizsgálásokat is. Ezzel nem veszítetek semmit, viszont időt nyertek!
Köszönöm szépen a válaszokat! Akkor talán még van remény...Első baba lenne, nincsen kórelőzmény, amiről tudnék. Sosem voltam még terhes, nem is vetéltem, igaz, pozitív tesztem sem volt még soha:).
Alapból félek az orvosi vizsgálatokról, meg úgy általában az egész művi dologtól, ezért halogatom. De józan ésszel tudom, hogy nem lehet a végtelenségig, ezért tűztük ki a novemberi határidőt. Ha a novemberi ciklus is eredménytelen lesz, már lépni fogunk. A doki nekem első körben vérvételt javasolt két időpontban, a páromnak meg sperma vizsgálatot. Ő sem szeretné, ha nem muszáj, de egy ponton túl józan ésszel már ő is orvoshoz menne - novembernél tovább ő sem akar várni.
Ismerem már a testem, szabályosak a ciklusaim, tudom, mikor van peteérésem, érzem a jeleit és az ovulációs teszt is jelez. Együtt is vagyunk olyankor, úgy két naponta. Mégsem:). Ha mindezzel novemberig is ugyanígy állunk majd, akkor kénytelenek leszünk ezt már a kivizsgálásokkal párhuzamosan folytatni.
De jó hallani, hogy vannak még, akiknek spontán sikerült, hosszabb idő után... Igazából néha már elgondolkodom, szánt-e nekem egyáltalán gyereket a Jóisten, vagy egyáltalán anyának való vagyok-e, ha ennyire nem akar menni a dolog... De aztán látom, hányan vannak, akiknek lesz, aztán eldobják, így belátom, nem ezen múlik a dolog... De ilyenkor már elgondolkodik az ember sok mindenen...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!