12. dpo-n vagyok. Semmit nem érzek. Ebből már nem lesz baba?
semmi tünet, még mindjárt megjön érzés sincs. hőm sem túl magas 37.0, de szokott több is lenni.
ne nagyon reménykedjek?





még nem. általában 14 nap a luteálisom. de ilyenkor nem kéne már lenni mindjárt megjön érzésnek?
egyszer már volt egy hasonló hónapom. na mondom, végre érzek valamit (14.dpo körül), kb 10 perc telt el és megjött. összesen ennyi volt a menzesz bevezetése. na az rosszul érintett, hirtelen jött





hát. köszönöm.
most ez bevallom kicsit fura, hogy senki semmit nem ír. amikor már kb. együttlét utáni napokban megy a találgatás itt.
de lehet, hogy nektek van igazatok. de akkor meg jobb lenne, ha egyáltalán nem próbálna senki találgatni nem várt előtt.
teszt viszont már talán mutatná. de megvárom ezt a 2 napot.





Szia.
A tünetek mindenkinél másak és máskor jelentkeznek, ha jelentkeznek. Attól hogy nem érzel semmit, még reménykedhetsz. A lányok jól írták, ilyenkor még nem lehet semmi biztosat mondani. A hőre se, mert menzi előtt teljesen normális hogy fent van. Ha késne és még mindig fent lenne, akkor már lehetne gyanakodni a babára.
A tüneteket illetőleg.
1. a menzi előtt a tünetek szinte megegyeznek, nem lehet igazán abból sem következtetni semmire. Max, ha Neked valami nem szokott lenni és most van...
2. tapasztalatom alapján, a lányomnál a nem várt előtt olyan fáradtságot éreztem mint soha, de még ezt is rá lehetett volna fogni bármire. A mellem is fájt. Most a második babával, csak a teszt mutatta hogy tényleg baba van, különben el sem hinném, mert SEMMI tünetem nem volt! 8 hetes vagyok, 1 hete van egy kis émelygés néha.
Ha nem jön meg, akkor tesztelj!
Drukk!










Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!