Anyukák akik a tápszer mellett döntöttek, elmondanátok miért?
Kikérem magamnak, nem döntés volt, hanem kényszer.
Refluxos, sugárban hányó gyerek hipotón izomzattal. Amit rossz technikával kinyert, azt is kifolyatta a szája másik oldalán. Ami nem kicsorgott, azt nemes egyszerűséggel visszahányta.
Eredmény: non-stop mellen levő, , mégse gyarapodó gyerek.
A sűrítős előetetés nem használt, konkrétan olyan sűrűre kellett keverni a lefejt anyatejet vagy tápszert, hogy megállt benne a kanál, csak azt nem hányta ki és csak attól indult be a gyarapodása. 4 hónapig vegyes táplálású volt, addig megkapta az utolsó csepp tejet is.
A fiamat szoptattam, rengeteg tejem volt.
A lányom 37. hétre született és csak aludt cicin.
Akárhogy próbáltam szoptatni, nem sikerült, még éjszaka is fejtem.
A sok kínlódás, hogy mennyit evett ciciből, mennyi tápszert adjak neki.
És az tévhit, hogy egy gyereket nem lehet túletetni, van hogy lehet.
A lányom amit adtam tápszert azt megette, ha adtam volna neki pár hetesen 200 ml- t, azt megette volna.
Mellette ott volt a 3 éves fiam is, nem volt már türelmem tovább csinálni. 2 hónap után feladtam.
Bocsi ezt a döntés dolgot nem sértésként írtam!
Csak pont így értettem, ahogy írták - mikor volt elég a próbálkozásból.
Én magamnak kb 2 hónapot adtam...
10-esnek
Az EBF az exclusively breastfed (kizárólagosam szoptatott) jelző.
A DMER pedig diszfóriás tejleadó reflex (dysphoric milk ejection reflex). Az első gyereknél még nem tudtam, hogy a konstans hányinger és a felvillanó depressziós gondolatok a szoptatás elején nem normálisak, hanem az ingó dopamin szint biológiai következménye. Nincs rá gyógymód, de legalább tudom a nevét már :-D
En buta vagyok és nem tudtam azt terhesen hogy mi az a cumizavar vagy hogy hogy kell szoptatni, hogy mi az igény szerintiseg stb. nem készültem erre.
En nem voltam baba -mama fb. csoportokban. Nem jártunk szulesfelkeszizore. Nekem nincs idősebb tesóm vagy unokatesóm kisgyerekkel, aki elmondta volna mit hogy kell.. nem voltak gyerekes baratnok a környezetemben és a védőnőm is leszarta a témát. Full sötétben tapogatóztam amikor megszületett a nagyobbik gyerekem.
Szóval én elszurtam.. simán cumisüvegből tapszerrel megetettek a gyerekeket a kórházban első perctől, ami után már szinte sosem akart igazán szopni és úgy sosem lett elég végül a tejem. Persze aztán rádöbbentem hamar, hogy ennek nem így kellene mennie és próbáltam menteni a menthetőt.. konkretan nekiálltam fejni neki de az már késő volt. kizárólag anyatejes sosem volt... csak egyre nagyobb részt tapszerrel taplaltuk míg végül kb a gyerek 13 hónapos korában feladtam a fejest és maradt a tapi meg a sima ételek, mert addigra már csomó mindent bevezettem nála.
összességében azért döntöttem amellett, mert a másik lehetőséget (az anyatejet) a saját butaságot miatt elrontottam. azóta is nehéz ebben a jót látnom, de azért a 13 hónap fejesre büszke vagyok
15. oh, köszi, nem ismertem ezeket a szavakat így, pedig aztán egy időben én is elolvastam mindent a temaban hátha sikerül végre megtalálni a megoldást a szoptatásra.
Én konkrétan mindenféle élettani magyarázatot kerestem a saját kudarcomra, de végül én feladtam és elfogadtam, hogy ez nem az én utam.
18: nincs mit. Engem is sokáig bántott az első gyereknél, végül is olyan, mintha az első nagy anyai próbatételnél megbuknék. Aztán legközelebb nagyon nekiveselkedtem, hogy na, most megcsinálom, megmentem a következő gyerek immunrendszerét. Mindent elolvastam, külföldi szoptatós csoportok tonnáit böngésztem végig. Akkor lettem ilyen jól tájékozott mindenféle rövidítések terén. Amikor meglett a gyerek fejtem mint egy ütődött, majd először a szemem láttára beledöntött a csecsemős a gyerekbe egy adag tápszert, mondván hogy nincs elég tartaléka...
Aztán jött a nonstop hasfájás és nekem ez a dmer nevű izé, és ott tartok hogy van tejem, ha nem is kizárólagosan de bőven nagyrészt tudnék szoptatni, és egyszerűen nem megy, nem akarom igazán, mert se a gyerek, se én (főleg én) nem szeretjük ezt az egészet.
Szóval nagyjából ez a helyzet van.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!