Hogyan álljunk vissza?
Sziasztok! Van egy 1 hónapos kisfiam. 100% tápszeres.
2hetes kora után pár nappal elkezdett össze vissza enni. Védőnő ekkor azt mondta növekedési ugrás ne aggódjak elmúlik és vissza áll minden.
Hát sajnos azóta is tart.
Napközben teljesen össze vissza eszik. Van hogy 120ml van hogy csak 30ml. A két etetés között akkor telik el nagyon max 2.5óra ha 120ml eszik. Amúgy óránként vagy másfél óránként kéri.
Éjszaka 2x ébred enni. Ennél többször nem szokott.
Védőnő azt mondta erre hogy térjünk vissza a 2óránkénti etetésre. De hogyan amikor ordít hogy éhes és semmivel nem tudom elterelni a figyelmét? Volt rá példa a héten hogy vissza is jött belőle már. Egyébként míg normálisan evett addig 2oránként kelt enni és 60ml evett minden etetéskor de azt meg is ette.
Kérlek segitsetek első baba és a Védőnő sem mondd semmit.
Neked fontos, hogy mindig ugyanabban az időben egyen? Ha nem, mert nem probléma ez az össze-vissza evészet, akkor ne stresszelj rá. A lányom igény szerint volt tápszeres az első perctől. (egyéb probléma miatt nem tudtam szoptatni). Volt, hogy csak 60-at evett volt, hogy 120-at. Mikor kérte kapta. Kb 6 hónapos koráig tartott, onnantól pedig a hozzátáplálással együtt a "tápszerbaj" is megoldódott.
Nekem mondjuk a védőnő nem firtatta, hogy óramű pontossággal eszik-e. Hízott, ez volt a lényeg.
3 hét alatt 700g? Az én védőnőm meg pont azért piszkált, hogy nem hízik csak havi 500g-ot. Annyit tudsz tenni, hogy megnézed, hogy naponta mennyit eszik és ha kérdezi a védőnő megmondod, hogy napi x ml.
De szerintem ez teljesen normális hízás.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!