35-36 hetes kismamák! Bárki a célegyenesben, hogy vagytok? Elsô babát várjuk és nagyon izgulunk.

Sziasztok!

Együtt tudok érezni mindkettőtökkel és bevallom kicsit jól esik, hogy nem vagyok egyedül a szenvedésemmel :) Körülbelül 33 hetesen lett nekem is úgy rendesen elegem először. Azóta a "ki ne gyere még és úristen, szülni fogok!?!" és a "bár kint lennél már, kérem vissza a testem feletti uralmat" között ingadozok, akár percenkénti váltásokkal.

Nálunk elég rossz irányt vett a történet a kezdeti óriási öröm után. 12 hetesen megcsináltattuk a Panoráma nevű genetikai tesztet és magas kockázatot mutatott ki a 22-es kromoszóma deléciójára (Di-George szindróma). Attól kezdve másfél hónapig egy merő aggodalom volt az életünk minden pillanata. Nem mertem beleélni magam, hogy lesz gyermekem és a lelkiismeretemmel küszködtem, hiszen, ha kiderül, hogy tényleg beteg a baba, el kell dönteni, hogy világra hozod-e így is vagy megszülöd halálra ítélve. Borzalmas volt, nem kívánom senkinek. Egy amniocentézis és 3 hét eredményre való várakozás után kiderült, hogy makk egészséges a szentem. Így 20 hetesen végre igazán örülhettem a babnak. Bab. Csak így hívjuk. Különben kislány és Lujza lesz. Lujzi. :)

Nektek? Kukis vagy nunis? És hol szültök?

Én a Róbert Károlyban, feltéve, hogy odaérünk :) Hozzánk legközelebb a dunaújvárosi kórház van, de az egy mészárszék, ezért Pest. Mi az, hogy csak a 36. héttől fogadnak? Ilyet még nem is hallottam.

És hogy van ez a vesecisztával? Egy vesém van, a másikat kivették, úgyhogy volt para, hogy le ne rúgja Bab. De olyan édes, hogy a 30. hét óta be van fordulva és a másik oldalt rugdossa csak :) Nekem is volt már benne ciszta, de felszívódott. És honnan tudod, hogy van? Attól hogy jönne előbb a gyerkőc? Vagy valamit félreértettem? :)

Nagyon ügyes vagy, hogy már most összerakod a csomagot, én hetekig maszatoltam vele és pont ma fejeztem be. :)

És Te kedves első, mikorra vagy kiírva?

Aludni én sem tudok már. Háton nem kapok levegőt, oldalt fekve meg ég a gyomrom, rekeszizmom, bordám? ki tudja mim :) Ez nektek is van?

A másik, hogy nem akarom felfogni, hogy már nem bírok annyit, sőt, szégyellem, ha le kell ülnöm. Folyton attól félek, hogy valaki azt gondolja, hogy rájátszok, hogy jaj, de terhes vagyok. De még a párommal szemben is ilyen félelmeim vannak. Rengeteget szorongok az utóbbi hetekben, mindenfélén. Néha pedig egyenesen úgy érzem, az egész világ ellenem van. Persze, próbálok tudatos lenni és kontrollálni a hormonális őrületet, de valahogy már nem megy. Azért is írtam ide, mert sokszor egyedül érzem magam. Csak én és a bolond gondolatok :)

Úgyhogy örülök, hogy írtatok.