Szerintetek ez már közelít a szüléshez?
Nektek szülés közeledtével, mikor lezajlott a pár napos barnás nyákos folyás, a görcsöknél nektek is rózsaszínes folyásotok volt?
Még nincsen rendszerben, sok 5-6-7-9-10 perces váltja egymást, s közte is sajog a derék. Csak kíváncsi vagyok, más is tapasztalta ezt a görcsök alatt. 38 hkm
Az elsővel mehszájérlelő zselém volt, amivel feküdni kellett, így nem láttam mi távozik belőlem vajúdáskor.
A második szülés otthon kezdődött rendszertelen fájásokkal, 7-7-5-10-8percesek össze vissza, viszont minden fájás után pisilési imgerem volt (gondolom már annyira lent volt a baba, hogy nyomta a hólyagom). A wc-n minden törlés után láttam, hogy rózsaszínes a papír. Felhívtam a szülésznőt, azt mondta tágulásos vérzés lehet, ha rendszeresek a fájások induljunk a kórházba. Vártunk 2 órát, még mindig rendszertelen, de erősödnek. Egyszer élénk piros vért láttam a wc-ben, akkor mondtam a férjemnek, hogy induljunk. Ott megvizsgáltak 3 ujjnyira voltam kitágulva, adminisztráció, nst, beöntés. Ahogy ez lezajlott elfolyt a magzatvíz, rá egy órára megszültem.
Nekem mind a négyszet így volt.
Amikor elment az egész nyákdugó, jött még ez a piros vérrel kevert folyás, és 2-3 napon belül meglett a baba.
Fájásokkal indult mindig, az egyiknél eldurrant a víz is, de a többieknél nem. (Kettőnél burokrepesztést csinált a bába, egynél kivártuk hogy elrepedjen)
Már biztos nincs sok hátra, pihenj amennyit csak tudsz, mert kell az energia majd.
Szép szülést!
Ja és nyugodtan ülj be egy kád jó meleg (de nen forró) vízbe.
Ott vagy leáll még, vagy rendszereződik és beindul.
A jóslók 20-30mp hosszúak, a rendes fájások 40-60 mp-ig tartanak.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!