Nem akar bent lenni a férjem amikor szülök de nem mondja meg miért. Én azt akarom hogy ott legyen velem. Valahogy rálehetne venni vagy inkább hagyjam?

A férjem se akart. Őt nem a vér meg a testnedvek zavarták volna, hanem az, hogy tehetetlen.

Abban maradtunk, hogy bejön, amíg vajúdok, aztán bármikor, ha úgy érzi, kimegy.

A vége az lett, hogy komplikáció miatt hirtelen becsődült vagy tíz ember, a férjemet lenyomták egy sámlira az ágy és a fal közé (úgy térdmagasságban), úgyhogy gyakorlatilag ugyanazt látta, mint az orvos.

Utólag kérdeztem, hogy miként élte meg. Mindent látott, undort egyáltalán nem érzett, csak sajnálatot, hogy kínlódok. De utólag örült neki, hogy ő látta először, ahogy levegőt vesz a lányunk (ő nem felsírt, hanem kiköpte a magzatvizet, vett egy mély levegőt és utána kezdett el sírni), amikor még csak a feje volt kint.

A szexuális életünkre se volt hatással. Az első alkalomnál kicsit félt, hogy fájdalmat okoz, mert látta, milyen mészárszék volt. Amikor megbizonyosodott róla, hogy nem, onnantól minden a régi volt.

DE! Ez egy ember, nem mindenki működik ugyanúgy, tehát univerzális recept nincs.

16-os vagyok.

17-es igazad van abban, hogy a vajúdásnál fontos lehet valaki támogatása, ebbe még nem gondoltam bele, de én úgy vagyok vele, hogy nem erőltetem ha valaki nem bírja, hisz nekem is rossz lenne a kínlódását látni. Minden ember más..... Én erre anyukámat kértem meg, ő bírja az ilyesmit.

És hagyományok nem is maradnak fenn évszázadokig ok nélkül általában...

Jópár férfinak semmi szüksége pl. arra a látványra, hogy ott fekszik a nő, aki majd belehal a fájdalomba, ő meg tehetetlen. Tudod, mekkora lelki traumát tud ez okozni? Neadjisten még a kapcsolat is rámehet. Míg fordítva max akkor, ha a nő direkt felhánytorgatja, hogy "bezzeg oda se jöttél".