Vbac sikertelenül, jogos ha valaki ilyenkor teljes letargiaban van?

9# nem nekes szantam. Ne vedd magadra. Csak vannak akik túl dramatizálják.

8as vagyok

Én farfekvés miatt programcsászáros voltam, nem örültem neki. Most tervezzük a második babát, ha rögtön sikerül, 3,5 év különbség lesz. Én bizony rápróbálok a vbac-ra, nem vágott padlóra a császár, nem lettem depis, annyira nem volt gáz a felépülés, bár természetesen voltak fájdalmaim, de abszolút túlélhető, az első felkelés után fájdalomcsillapítót se vettem be, nem éreztem olyan kibírhatatlannak.

De szeretnék szülni, illetve nekem erős mozgatórugó, amit említett előttem már valaki, hogy míg természetes szülés után odaadják rögtön a babát, azonnal együtt lehettek, császár után amíg az őrzőben van az ember, sok kórházban oda se viszik, vagy csak 1x fél órára. Én ettől megőrülök, nekem kell a babám, ilyen vagyok, ez van. A lányom szerencsére olyan helyen született, ahol figyeltek arra, hogy sokat lehessünk együtt a műtét után is, nagyon bababarát a szemlélet, de más okból most nem ott fogok szülni. Sokkal jobb természetes szülés után, hogy nem kell ezen kínlódni, meg nem vagyok hetekig félig nyomorék (normál esetben persze).

Aztán ha nem sikerül... na bumm, akkor nem sikerül. Amennyiben a végeredmény az lesz, hogy lesz egy csodás, egészséges gyerekem, mint első alkalommal, és én is jól vagyok, akkor nem fogok Dunának menni miatta. A saját tapasztalatomból tudom, hogy az csak valami hülye agyszüleménye, hogy így nincs kötődés, nehezebben alakul ki, nem lesz tej stb. Semmi gond nem volt ezekkel a lányommal se, nem lesz most se, ha így alakul. Picit sajnálni fogom, de ennyi, inkább a babámmal foglalkoznék, ha így alakulna ahelyett, hogy sírok, hogy milyen rossz nekem.

AZért tragédia a császár, mert sokszor csak az orvos kényelmét szolgálja, és nem az anyuka és a baba érdekeit. Ha meg lehet szülni egy babát természetes úton, sérülés nélkül, akkor ne az legyen már a fő szempont, hogy vacsorára hazaérjen a doktor.

Nekem egy császárom volt, sürgősségi. Mai napig hiányzik az életemből, hogy amikor megszületett a fiam, nem láthattam, nem hallhattam felsírni, hanem csak órák múlva hozták oda hozzám... pedig mindez a mi érdekünkben történt, és elfogadtam, nincs bennem rossz érzés. de attól még hiányzik, hogy ezt nem élhettem át. És legközelebb szeretném.

És tudod, amikor beszéltem erről egy orvossal, hogy hogy alakult a szülés, és miért, azt mondta, hogy "ja, mi nőgyógyászok mindent ki tudunk magyarázni, csak hogy megindokoljuk a császárt!" -anyád!

Szóva én békében vagyok a szülésemmel... de elfogadom azt, ha valakinek ez tragédia, hogy nem tudta, nem engedték, nem próbálhatta meg... főként ha ez különösebb indok nélkül, mondvacsinált okokkal történik.