Kórház, szülés, gyakornokok?
Sote 2-őn szültem a kislányom. Ugye nála beleegyeztem, hogy részt vehet szülésnél gyakornok is. Hát végül is viszonylag ügyes volt, meg még az se volt baj, hogy ő jött ellenőrizni, de mikor már a méhlepenyt húzták ki meg minden azt is ő csinálta, és nem volt a legjobb erzés lelkileg.
Az lenne a kérdés, hogy most majd a másodiknál, ugyan az a dokim, ugyan ott fogok szülni, nyilván mondhatom h nem szeretnék gyakornokot szülés közben. De nem fognak rossz szemmel nézni? Vagy valami?
Számomra nem teljesen világos, hogy a "gyakornok" nálad az orvostanhallgató/szülésznő/ápoló hallgatót jelenti, vagy az orvosit elvégzett rezidenst, aki szülész-nőgyógyász szakképzésen vesz részt, de még nincsen szakvizsgája.
Egy klinikán vagyok rezidens. Mi meg szoktuk kérdezni a szülő nőket, hogy engedik-e, hogy orvostan hallgató is ott legyen a szülésnél. De amikor nekem kellett betanulnom és egy másik, nálam idősebb kollégával voltam, akkor nem kérdeztük meg, hogy "ugye a másik doktornő is megvizsgálhatja", hanem kijelentettük és megcsináltam. Mikor más orvos "saját kismamája" szült, akkor sem kellett megkérdeznem, hogy ott lehetek-e, mert ez volt a dolgom. Az volt akkor a feladatom, hogy megnézzem azt, hogy a tapasztaltabb orvosok hogy vezetnek szülést, azoknak pedig, akiknek nem volt fogadott orvosuk, nekem kellett levezetni is (természetesen felügyelettel).
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!