Anyukák, császármetszéseteket hogy éltétek meg? Milyen volt? Mennyire fájt? Minden érdekel!

Maga a műtét kellemetlenebb volt, mint gondoltam. Nem fájt, csak végig éreztem annyit, hogy cibálnak, és ez olyan, jobb szót nem tudok, idegesítő érzés volt. A fájdalom a műtét után kb olyan volt, mint amire számítottam. Az első felkelés rohadtul fájt, aztán hamar bejáratódtam, ha mozogtam, nem volt gond, a felülés, felállás, kiegyenesedés volt olyan, hogy szép lassan, megfontoltan, mert az fájt még vagy 3 hétig utána, de ha már felkeltem, nem volt gondom.

Ami engem zavart az a kiszolgáltatottság, hogy az első pár órában mozdulni se tudtam, katéter (annak a felrakása nem fájt, de végig, amíg fent volt úgy éreztem, mintha hólyaghurutom lenne, folyamatosan bepisilek érzés stb, megváltás volt, mikor levették), mindenhez segítség kellett. Másnaptól, mikor már tudtam egyedül csinálni a dolgaimat, sokkal jobban éreztem magam, meg én bababarát kórházban voltam, így a babámat is rögtön megkaptam állandóra, amint fel tudtam már kelni, úgyhogy nem is nagyon volt időm nyavalyogni.

Összességében túlélhető volt, a szülésélményt nekem nem adta meg, azzal kapcsolatban olyan semmilyen érzésem volt, mivel egyetlen fájás nélkül szültem. De ez később nem befolyásolt semmit, azonnal kötődtem a lányomhoz, szuperül összehangolódtunk már pár nap alatt, és 2 évig tudtam szoptatni is.

én nem valami szörnyűségnek éltem meg, bár sűrgősségi császár volt, nem voltam rá felkészülve. nekem is elveszlett a "szülés élmény", de így utólag belegondolva, ez semmit nem oszt vagy szoroz a gyerekemmel való kapcsolatban.

az első 2-3 nap a legnehezebb, utána egyre könnyebb, én már 1 hét múlva rohangáltam. a felülés, ami igazán nehéz, mert mégiscsak egy hasi műtét. De amúgy nem vészes, túl lehet élni, ne aggódj :)

Első szülésem volt császár, de előtte vajúdtam vagy 10 órát, úgyhogy az a része is megvolt. Epidurális érzéstelenítést kértem még szülés előtt. Amikor eldőlt, hogy császár, belémnyomtak még egy adagot és toltak a műtőbe. Nem éreztem fájdalmat, csak hogy húznak-vonnak. Érdekes érzés, hogy matatnak egy függöny mögött a dokik, majd felsír a babád.

Szülés után persze rohadtul fáj, de kibírható volt nekem fájdalomcsillapító nélkül is. A szoptatás miatt aggódtam egy kicsit, de belövellt a tej is.

Összességében nincs vele kapcsolatban rossz élményem. Itt szoktam olvasni, hogy mennyire rosszul érintette őket a császár, meg, hogy a rokonság, meg sok hozzáértő beszól hogy az nem is szülés stb.

Nekem semmi ilyen nem volt. Örültem hogy megvan így vagy úgy. Kb. olyan két hétig még voltak fájdalmaim, de kezdetektől elláttam a gyereke a férjemmel együtt.

Másodjára sikerült egy vákumos hüvelyi szülést, amiből viszont rohadt nehezen épültem fel. Őszintén, utólag becseréltem volna egy császárra.

11 órát vajúdtam, apás szülés lett volna. Aztán látták a ctg-n, hogy fájáskor csökken a baba szívhangja, 2x volt a nyakán a zsinór..sürgősségi császár volt.

Én eleve úgy indultam neki a szülésnek, hogy semmitől sem félek, csak a császártól. Na, megkaptam...iszonyatosan féltem tőle, hiszen egy nagy hasi műtét. Konkrétan felvágnak. Éreztem a cibálást, mindent..de a műtét annyira nem volt rossz. Viszont utána a z őrzőben...3-4 órát remegtem eszevezsetten, le voltam kkülve, nem kaptam levegőt...állandóan jött be a nővér, hogy lélegezzek, és nem pihegtem, mint a partra vetett hal...nagyon rossz volt. A remegő kezem miatt nem tudtam rendesen inni, palackot cserélni, persze nem segített senki....délelőtt 11:40-re lett m,eg a baba, este 22-kor felállítottak, pedig direkt mondta a dokim, hogy engem csak 23 órakor lehet állítani..siettek a nővérek aludni sajnos. szörnyű volt, fájt mindenem, és 1-2 napig olyan erőtlen voltam, hogy kimenni a férjemhez a váróba fél óra volt..

Szóval nem volt egy leányálom, az biztos. De azzal nyugtattam magam, ha tágulok, és megszülöm a babám, megfulladt volna...szóval jól volt ez így. Nekem nehéz volt? Igen. De ez nem rólam szólt, hanem a kisbabámról.

Annyi volt a szerencse, hogy a másik nagy vágyam, hogy szoptathassam a kisbabám, az teljesült, hiszen már a terhesség 8. ónapjától folyt a tejem. Azzal nem volt gond, műtét után rögtön volt tej. Ez némileg enyhített a szenvedéseimen :)

Az előzőek jól leírták a fizikai oldalát meg a műtét közbeni dolgokat.

A lelki oldalról meg annyi, hogy engem nagyon megviselt a tudat, hogy "szétvágtak" és, hogy örökre ott marad egy (nagy) heg. Meg azt se volt könnyű feldolgoznom, hogy a következő babánál csökkent az esélye a természetes szülésnek. Tudom, hogy van a VBAC stb. de ha nem indul be simán a szülés, akkor sokkal inkább hajlanak a dokik a császár felé, mert nyilván nekik is fontos mind a kettő emberi élet.

Hozzáteszem ezt én éltem így meg, van olyan ismerősöm akinek lelkileg meg se kottyant. Ettől függetlenül szoros a kapcsolatom a gyerekemmel és 2 éves koráig sikerült szoptatnom is. Tehát a gyerekre nem vetítettem ki.

Annyit még hozzáteszek, hogy Nyíregyházán a császárosoknak 2 napig 3 óránként hozzák a babákat be. A sírástól annyira elfáradnbak a csecsemőosztályon, hogy hiába hozzák ki, nem bír szopni...ez iszonyatosan embertelen szerintem...30 kisbaba volt, mikor műtöttek, egymást sirattatták az osztályon. Ha kihozták, akkor tudott aludni...

Ez elindít valamiféle irigíséget az emberben, hogy aki meg tudta szülni a babáját, az megkapja, aki császáros, az meg nem...