Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Szülés » Hol fogok így szülni?

Hol fogok így szülni?

Figyelt kérdés
Sziasztok! Most léptem be a 20. terhességi hétbe. Először vagyok terhes és 24 éves vagyok. Nincs a környezetemben sem kismama, sem olyan ember akivel beszélhetnék erről, vagy akitől kérdezhetnék. Eddig Zuglóban laktam és ott jártam terhesgondozásra, vizsgálatokra a helyi SZTK-ba. Most költöztem Rákospalotára, az itteni SZTK-ban egy 5 perces vizsgálaton voltam, siettettek, sürgettek, a kérdéseimre nem válaszoltak és azt is mondták, hogy a feltett kérdésekre is igen-nel, vagy nem-mel válaszoljak csak. Arra is kíváncsiak voltak, hogy ki a fogadott orvosom, majd szinte kinevettek egymás között, hogy jó rossz lesz minden információ nélkül, egy vad idegen kezében mondjuk egy császár. Kérdeztem, hogy miért lenne császár, de erre választ nem kaptam. Ha császár lesz, ha nem, most baromira megijedtem és el is bizonytalanodtam. Szeretnék saját orvost, akihez innentől járhatok, de nem tudom nem késő e most választani. Nézegettem a kórházakat, szülészeket az interneten, de a magánkórházakban 400-600 ezer forint a szülés, állami kórházakban pedig mindenki oda kerül, ahol éppen lakik. Hogyan kell orvost választani? Hogyan tudod kiválasztani, hogy ki a szimpatikus, ha nem ismersz egyet sem? Mit csináljak most? Kihez forduljak? Kérlek segítsetek
2017. okt. 11. 15:39
 1/4 anonim ***** válasza:
87%

Kifogtal egy bunkó sztk-s bandat. Nyugi!

Én nem választottam orvost, mert nem kötődtem egy személyhez sem. És úgy penzkidobasnak ereztem.

Mindkétszer nagyon jó ugyeletes orvost es szülésznőt kaptam. (Igaz mindketszer koraszülés volt, így azért kevesebb az ember választási lehetosege)

Én egyébként úgy tudom hogy beindult szülésnel egyik kórház se küldhet el.


(Az orvosvalaszto borítékos rendszert ne tartsuk már fenn pont mi!)

2017. okt. 11. 15:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/4 anonim ***** válasza:
Írtam privátot.
2017. okt. 11. 15:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/4 anonim ***** válasza:
100%
Lehet fogadott doki nélkül is szülni, szerintem pont a császárnál tök mindegy ki csinálja, minden nödoki csinált már ilyet, normál szülésnél kell, hogy valaki sok órán keresztül kedves legyen veled, a császár sak 20 perc. Egyetlen gond van, ha nincs dokid, ha van valami baj a terhességgel, akkor nem tudsz azonnal olyan helyre kerülni, ahol bízol a dokidban, nekünk ez életmentő volt, én nem akartam fogadni senkit és az egyik rokonom dokija vállalt be minket 30. hetesen, ha ő nem lép közbe megcsászároztak volna azonnal, olyan rosszul voltam. Emiatt szerintem jobb ha választasz dokit, bárki lehet, aki szimpatikus és elvállal és a kh is jó ahol dolgozik, de igyekezz, mert 20 hetesen már idősnek számítasz.
2017. okt. 11. 16:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/4 anonim ***** válasza:
A xv. kerületi sztkba csak ilyenek vannak. Keress egy magándokit. Nem muszáj a kerületben. Ha zuglóban volt szimpi doki kérdezd meg hol van magán rendelése.
2017. okt. 11. 17:14
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!