Akik nem értek be időben a szülészetre?
Nekem is rohamos szülésem volt az első gyerekemnél. 2 nappal a kiírt időpont előtt voltam, semmi de semmi jóslóm, vagy egyéb előjelem nem volt. Előző nap (péntek) mondta a dokim, hogy pár napon belül biztos megindul a szülés, figyeljem a jeleket...hát nem voltak. Délután fél 2-kor a semmiből iszonyú erős 3 perces fájásaim lettek, a 15 perces kocsiút alatt már egybefüggőnek éreztem. A kórház parkolójában elfolyt a magzatvíz, rá 5-10 percre jött a "bekakilok" érzés. Kb a ruhámat volt időm levenni, már tolófájásaim voltak. További 10 perc múlva megvolt a babám:) Összességében kb másfél óra telt el az első fájásom és a baba között.
A második szülésem sem volt sokkal hosszabb, ott két és fél óra volt elejétől a végéig, vele is beértünk időben:)
A dokim viszont mesélte, hogy volt egy kismamája, akinek mondta, hogy azonnal menni kell a kórházba, mert nagyon nyitva van, fél napon belül baba lesz. Az anyuka húzta a száját, mert magánkórház, nem akart plusz napért fizetni (este ért volna be, felszámítják). Ő állította, hogy picit ugyan fájdogál, de inkább hazamegy, majd beér hajnalban, ha kell. A doki hiába győzködte, a nő hajthatatlan volt. Csakhogy ők messze laktak...végül a parkolóig jutottak legalább a doki a kórházban volt (ügyelet) , így le tudott menni hozzájuk, és ott vezette le a szülést hajnali 3 körül.
En meg nem szuletem de ezek szerint van remeny hogy gyors lefolyasu legyen :D minden ismerosom 12 15 17 orakat szenvedtek hat mit ne mondjak nem nyugtattak meg vele :D egyebkent szules kozben mennyire lehet orditani vagy mennyire toleraljak a dokik? Vagy meg le is pisszentenek hogy lehet halkabban is?
Oszinten felek mindentol de legjobban a csaszartol.. Attol nagyon nagyon nem akarom hogy felvagjanak majd...
Engem inditottak kb 5 ora volt.amikor az ocsemet varta akkor indult magatol es az is 5 ora volt.anyukam testverjenek sem volt tobb 5 oranal. Azert bizom benne hogy majd nekem sem lesz hosszabb :)
Ertem en hogy baromi fajfajdalmas de sokan tul eltek akkor csak nem lehet olyan veszes:)
Meg igy elotte lehet sok felesleges dolgot beszelek itt de erdekel bar felkeszulni ugy sem tudok meg azzal sem hogy nagyon fog fajni mert ezzel nekem nem mondanak semmit meg nem erzem :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!