Milyen az apás szülés?

Nekem igazi horrorszülésem volt, több komplikációval. A férjemet nem rázta meg, utána azt mondta, hogy le a kalappal, hogy a nők ezt kibírják, ő a felénél leszállt volna az asztalról.

De amúgy pozitív élmény volt neki (azután, hogy az orvosok biztosították róla, hogy se nekem, se a babának nem lett maradandó károsodása, mert mindketten jó esélyekkel indultunk értük).

Nekem nagyon fájt a vajúdás, olyan arcokat vágtam hogy nem mertem ránézni páomra, rangatózott a fejem, nem tudtam rendesen mozgatni a nyakam, mert mindenem görcsbe rándult.

De a párom volt a legnagyobb segítségem, mert maszírozott és fogta a kezem, itatott, tartott a medencében.

Azt mondta örül h nem hagyta ki, mert ez egy megismétalhatetlen élmény. büszke rám h végig csináltam, és jobban értékel..

Semmit nem látott ami elborzasztaná, mert szülésnél a fejemnél állt és az arcom nézte.

En is nyaron szultem elso babamat, apas szules volt, es eletunk egyik legviccesebb elmenye (azon felul, hogy a legemlekezetesebb) :)

Hajnalban mentunk korhazba (elfolyt a magzatviz, arra keltem hogy te jo eg hogy lehetek ilyen hulye, hogy 26 evesen bepisilek?) a kisfiam delelott meg is szuletett.

Apuka vegig ott volt, es sok poenos momentum volt amiket azota is emlegetunk, pl. hogy egy nagyobb fajasnal veletlenul a nyakaba kapaszkodtam meg, szerinte majdnem megfojtottam :) a legdurvabb fajasoknal azt mondtam neki hogy ez a gyerek tutira egyke lesz, o meg elnevette magat, erre en is :) Igy sokkal konnyebb volt a szules. A vegen a doki meg a gatseb varrasnal tole kerdezte meg (poenbol persze), hogy milyenre varrjon. Eleve a doki is egy fiatal vicces fazon (nagyon szeretjuk), a ferjem is inkabb a mokazos mint a szenvedos-aggodos, es ram is atragadt a hangulatuk.

Az meg persze leirhatatlan hogy o vaghatta el a zsinort, elmehetett az elso megmosdatasra, ahonnan a karjaban hozta vissza a 10 perces babat.

Most uton a kisteso es ismet hasonlo elmenyekre keszulunk :)

A szülés után szerettem bele másodszor a férjembe :)

Mivel ódzkodott eleinte a gondolattól, hogy bejöjjön, így úgy beszéltük meg, hogy majd ha akar, kimegy. Aztán bent maradt végig. Vittünk keresztrejtvényt, és azt fejtettük a vajúdás alatt, hogy valahogy elvonjam a figyelmem a fájásokról. Ez nagyon bejött, végig röhögcséltük az egész délutánt, a doki be se akart jönni, mert ha még ilyen jó kedvem van... Aztán meg kapkodtak, mert az utolsó fél órában már felgyorsultak az események és a férjem küldtem ki, hogy szóljon már a dokinak.

Aztán megszületett a lányom - fájt persze, de ki lehet bírni - és olyan édesen babusgatta, amíg engem varrtak, hogy jó volt őket nézni.

Ha félsz a fájdalomtól, akkor azt tudom tanácsolni neked, hogy ne tedd, mert annál rosszabb lesz. Próbálj ellazulni, amikor fáj (igen, ez iszonyat nehéz), másra terelni a figyelmed, és azt mantrázni, hogy ezt ki kell bírnom, mert még csak az eleje. Nekem ezek legalábbis beváltak.

Könnyű szülést :)

Szerintem jó, még akkor is, ha nem tudott végig ott lenni.

Szinte nyomban kaptam az oxitocint, mert mekóniumos lett a magzatvíz, s mivel 6 óra vajúdás után nem tágultam eléggé, császáros szülés lett.

Ő abban a hat órában végig mellettem volt, beszélgettünk, fogta a kezem, biztatott, együtt elemeztük a diagramokat, segített a légzést ütemezni. Én már itt nem ehettem, ihattam, szóval ebben nem segíthetett.

Aztán az üvegfalon keresztül látta, hogy mi történik. Mondta, hogy látta a babát, neki is odaadták, de azt is látta, ahogy kiveszik a lepényt, ami elmondása szerint elég horrorisztikus látvány volt.

Én ajánlani tudom. Így is nagyon sokat jelentett nekem.

A férjem csak a vége felé ért oda, mert dolgozott, így már tényleg csak azt látta amikor már nagyon szenvedtem. Ahol szültem, ott az a szokás, hogy vajúdni is fekve kell, így meg nem is tudta volna masszírozni a derekam. Mondjuk valószínű a szülésznő meg se mutatta volna, hogy hogy kell, mert szülésfelkészítőn azt mondták, hogy "apuka bejöhet, de értelme nincs, mert segíteni úgyse tud"... Azt tudta segíteni, hogy hozott nekem vizet (azt is csak titokban), mert már nagyon szomjas voltam.

Én örültem, hogy bent volt, így ő is részese volt a lányunk első pillanatainak. Nem undorodott meg tőlem, ugyanúgy kíván. Ő is bent akart lenni, egyrészt hogy velem legyen ebben a nehéz helyzetben, másrészt meg a baba születésénél is ott akart lenni. Segíteni nem tudott, de látta mit éltem át azért, hogy neki gyereke lehessen, így még jobban megbecsül.

Egyébként egy ismerős apuka azt mondta, miután a felesége szülést végignézte, hogy azóta az ő szemében a felesége egy istennő.

Én rettegtem a szüléstől, a lehető legrosszabbakra voltam felkészülve, ehhez képest könnyű és gyors szülésem volt, ami fantasztikus élmény maradt.

A férjem egyáltalán nem bírja az ilyesmiket, rossz volt neki látni, hogy nem tud segíteni a fájások alatt, egész nap úton volt, nem evett semmit, a tolófájások előtt kiküldték, mert falfehér volt, nehogy rosszul legyen.:) De addig nagyon sokat jelentett, hogy együtt éltük át ezt az élményt, beszélgettünk, masszírozott, legyezett (mert rohadt melegem volt :D) végig.

Kint ült az ajtó előtt, én pedig az első nyomásnál kiabáltam egyet az erőlködéstől. Utólag elmondta, hogy olyan borzasztó volt hallania, hogy azt hitte megőrül, és akkor azt mondta magában, hogy bármi történjék, ő életem végéig ezért még jobban fog szeretni, hogy ezt végigcsinálom.

Mikor megláttam őket a kislányommal, hát újra beleszerettem vagy százszor :) erősebb lett a szerelmünk és a kapcsolatunk.

Mikor mentek haza a családdal, nekik is azt mondta, hogy "eddig is szerettem a feleségemet, de most még jobban szerelmes vagyok belé." :)

A szülés miatt pedig nem változott semmi a testiségben, csak jobban kíván! :)