Miért nagyoznak egyes nők azzal, hogy természetesen szülnek, például Palya Bea? Ez teljesítmény a mai világban?
Nem biztos, hogy "nagyzolásból" írta vagy a császárosok lenézéseként, lehet, hogy csak szimplán nagy esemény volt az életében (kiében nem az, ha gyereke lesz?), ráadásul egy művészről van szó, aki a saját élményeit tárja folyamatosan a nyilvánosság elé és pont a nőiesség megélése a "vesszőparipája". Az más kérdés, hogy az otthonszülést talán nem kéne reklámozni.
(Van barátnőm, aki kb. 150 centisen - ráadásul persze vékonyan - 4 kiló 60 centis babát szült kétszer is, ügyeletesnél, másodszorra gátvédelemmel, és csak homeopátiát használt. Nem mondom, hogy nem irigykedtem, amikor nekem meg fizetősként 2 császár és egy csomó szövődmény és kórházasdi jutott. De nem dörgöltük egymás orra alá, hogy ki volt ügyesebb, sem azt, hogy ki szenvedett meg jobban.)
Pont a nőiesség vesszőparipa miatt gondolom úgy, hogy nem kéne ezt hajtania. Az is nőies és teljes értékű anya, aki császárral szült. Ez a mai kor természetes része, mellette pedig sokkal kevesebb anya és baba hal bele a szülésbe, mint régen. Vitatkozhatunk, hogy ez jó-e vagy sem, de a mai nők életében ez ott van.
Palya Bea a saját nőiességét fejezi ki, éli meg a művészetében. Én elborultnak tartom a gondolkodását. És valóban az igazi anyaság a nevelésnél kezdődik, nem a "pár órás" szülésnél. Más kérdés, hogy az esti koncertek, folyamatosan szereplések mellett mennyire lehet "ősanya"..
Ha eltekintünk Palya Bea ismertségétől, a saját ismerőseim között is idáig aki szült szinte mind kiírta hogy természetes úton született a gyerek. Ők garantáltan nem híresek, nem gondolom hogy lenéznek másokat, de ugyan miért tartozik a facebook ismerősökre hogy az a baba áthaladt-e a szülőcsatonáján vagy nem?
Szerintem ez tök intim dolog. Azt se írja ki az ember hogy mától gumi nélkül beleélvez a párom.
Furcsa..
Ha ismered jobban, akkor azt is tudhatod, hogy mindent ugyanilyen nyíltsággal kezel. Illetve a műfaj amit képvisel, abban is sokszor merít a magánéletéből. Egy szülés elég nagy élmény ahhoz, hogy ebből is merítsen majd. Megnéztem az oldalát, hogy mire gondolsz, én nem gondolom, hogy nagyzolás lenne. Erre a mondatra gondolsz: "Ujjongok, hogy képes voltam megszülni őt, emberfeletti teljesítmény... " Lehet, hogy esetleg valakit bánt, mert mondjuk császáros volt és a saját sebeit látja ebbe a mondatba. De ha egészséges önbizalommal olvasod, akkor látni fogod, hogy ez nem nagyzolás, csak lelkesen a világba kiáltja, hogy megossza az örömét.
Nem értem, hogy miért kérdőjelezed meg, és nevezed rosszmájúan ősanyának, hogy amit ő anyaként képviselni szeretne, azt majd össze tudja-e egyeztetni a karrierjével. (Szerintem amúgy belevaló csaj, ez is menni fog neki)
Összegezve alaptalannak gondolom amit leírtál és pont az sugárzik a kérdésedből amivel Beát vádolod, hogy az önbecsüléséval lenne probléma...
Pont a folyamatos természetes szülés kihangsúlyozása, reklámozása miatt látom így, pont az ellenkezőjét, amit írtál.
Ha számára ez valóban természetes, és nem nagyzolási vágy, akkor miért kell úton útfélen erről beszélnie, írnia stb?
Más természetesen szült női ismerőseim, akiknek normális az önbecsülése, nem jönnek fel ezzel, nemhogy teljesítményként emlegetik.. A szűk családjukra tartozik, ez egy intim dolog.
Ha nekem teljesen természetes a sportolás, főzés, sütés stb. bármilyen tevékenység, akkor nem teszem ki folyamatosan a kirakatba (pl facebook, nála interjúk, videók stb.). Azért reklámozza, mert ezzel akar kitűnni.
Én a Palya Beát az ilyen szektaszerű ősanya típusnak tartom (otthonszülés, mezítlábazás, szőrös, hippi-bő-színes ruhák, ösztönök, állatias gondolkodás). Minél több információt olvasok róla, annál inkább ez a kép alakul ki róla.
Nekem ebből az jött le, hogy neki azért is emberfeletti, mert mondjuk volt valami problémája, ami miatt a gyermekáldás is már kérdéses volt. De ő kihordta és meg is tudta szülni, mondjuk annak ellenére, hogy orvosai vagy ismerősei lebeszélték volna róla, talán épp a kora miatt. Ezeket nem tudhatod. Azt se hogy milyen lelki állapotokat élt át, vagy épp mikkel kellett megkűzdenie, sőt ezt senkin se látod, pedig mindenki, aki eljut a szülésig, elég sokmindenen megy keresztül.
Én nemrég szültem, természetes úton és igen büszke vagyok rá. Ahogy a mellettem lévő csajszira is, aki végig izgulta a terhességét, mert a kisbabája mindig kisebb volt a kelleténél és riogatták. Emiatt program császár is lett neki, de ő és a baba is jól vannak. Neki azt az ideget, amit le kellett nyelnie, senkinek se kívánom. Én természetes párti voltam/vagyok, de akinek oka volt a császárra, azt megértem és az is nagyon szép teljesítmény - mivel egy műtét után kell ellátni a babákat! A hiszti császárosokat viszont nem értem, és velük nem értek egyet, de ez szintén csak az én véleményem.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!