Volt már más is hasonló helyzetben egy koraszülés után?

Szia! Az én babám valójában nem koraszülött volt, csak nagyon kis súlyú (1760 gramm), mert az utolsó hónapban már nem jutott táplálékhoz valami elzáródás miatt. Mondjuk nekem a szülés nagyon jó élmény volt, de utána a kórházat csak azért tudtam elviselni, mert nagyon jó szobatársaim voltak. A nővérekről csak annyit, hogy amit folytattak az lelki terror volt. December elején született a babám, kétséges volt, hogy hazamehetünk-e karácsonyra, állandóan ezzel jöttek, hogy ez csak egy karácsony, mit kell odáig lenni. A babám nem is nagyon akart szopizni az elején, mert kicsi is volt, sárga is volt, akkor meg azzal idegeltek, hogy így nem lesz jó, nem megy a súlya, mit fog szólni a doktornő. Egy ideig bírtam, aztán volt, hogy elbőgtem magam. Szerencsére karácsonyra hazamehettünk. Utána, amikor voltam a hathetes vizsgálaton, akkor kérdeztem a dokit, hogy ha szeretnék második gyereket, akkor mennyi az esélye, hogy ez még egyszer megtörténik (ja, azt elfelejtettem, hogy az utolsó napokban az egekben volt a vérnyomásom), mire azt mondta, hogy ha az első terhességemnél felment, akkor valószínű, hogy a másodiknál is van esélyem erre. Azon is sokat agyaltam, hogy nem kellett volna az utolsó pillanatig dolgoznom, meg stresszelnem, azzal talán megelőzhettem volna a dolgot, nem lettem volna ideges, akkor a vérnyomásommal sem lett volna gond. Aztán ha ránézek a fiamra, mindez már nem számít. Szeretnék még egy babát, de azért bennem van, hogy mi lesz, ha ez még egyszer megtörténik. De igen, érdemes testvért vállalni!

Mi lett a babáddal?

Első vagyok. A babád azért rendben van ugye?

Bocsi, mikor írtam, akkor már válaszoltál, én meg még nem láttam. Szerintem próbáld meg kibeszélni a dolgot, mert ha magadban őrlődsz, az nagyon rossz lesz és a picikéd is észre fogja venni. Magamról tudom, hogy ha valamin agyalok, akkor egyre jobban felhergelem magam rajta, mindenfélét hozzágondolok, kombinálok. Ha meg kidühöngöm magam, akár többször is, akkor utána már nem olyan vészes a dolog. Ha gondolod én szívesen levelek veled.

Szívesen! És kitartás!

Én nem igazán tudom feldolgozni a szülést. Makk egésséges voltam, az ultrahang eredmény miatt mégis befektettek a kórházban. Mindennap volt vmi vizsgálat, mindig minden rendben volt. Azt egy hétfői nap jött az OPT, az állítólag nem lett jó. Máris mentünk a műtőbe, a nővérke alig engedte meg, hogy felhívjam a párom, pedig messziről kellett jönnie. Fél óra alatt megvolt a műtét. Nem felejtem el, hogy vacogok kint a műtő előtt az asztalon és 3helyre próbálják bekötni az infúziót. A szülés nem volt rémes, de utána 1órát vacogtam, a párom még nem ért be, beszélni alig tudtam. Délben szültem, másnap már pattogott velem a nővér kora reggel, hogy milyen kupi van az asztalomon. Aztán áttettek egy másik szobába, ahol egytetves és büdös anyuka is volt... Nem csináltak a nővérek semmit, mindenki csak lapított! A babámat nem láthattam a születés után 5 napig (csak 5percre/nap), aztán végre mehettem etetni. Ő másik épületben volt, a friss sebemmel napi hétszer mentem 4emeletet oda, négyet vissza. Semmit nem felejtek el, nem is fogom soha. Viszont a kisfiunk csudatünemény, vidám baba. A következő szüléstől azért félek csak, mert félek őt egyedül hagyni. Mindenféleképp szeretnék babát, az "élmények" nem gátolnak meg benne!