Érdemes kipróbálni a hüvelyi szülést? Van olyan, hogy nem fáj egyáltalán az egész?

Érdemes-e kipróbàlni?

Az orvosod nyitott rà?

Uramatyám milyen hely ez??

Én azt mondanàm nem érdemes mert ****re fáj!

Egyèbként ha EDAt kapsz az nem teljesen olyan mintha simán szülsz.

Mondjuk én nem tudom, egyik szülésemnél sem kaptam semmilyen fájdalomcsillapítást, akkor ott eszembe sem jutott hogy létezik ilyen, teljesen normálisnak véltem hogy majd'belepusztulok.. (na meg szerintem nàlunk nincs is rà lehetőség)

Amúgy én eddig azt hittem a hüvelyi szülés szàmít természetesnek, érdekes egy orvosod lehet... (mondjuk nekem alapból ellenszenves az aki képes pénzért kivàgni a gyereket a nőből csak mert ő úgy akarja..)

Nem is tudhatod egyèbkènt hogy ha beindul a szülés akkor lesz-e idő beadni az EDAt, bàr te biztos biztosra mennél és a kiírt dátum előtt megindíttatnàd csak hogy úgy menjenek a dolgok ahogy te akarod..

Aki császár után simán akar szülni, de természetesen edaval akkor inkább ne szüljön simán. Jó az a vágás neki.... mindkettő -császár és eda- (gondolom) fájdalommentes.

2 sima szulesem volt 0 fajdalomcsillapitassal. 3 hét kb és születik a 3.baba.

Ugyanezt várom most is. Nem adnám egyik szulesem se a kényelmes fájdalommentes akarmiert. Mert szulesnek nem nevezném azt amit csupán kenyeskedesbol és kenyelembol így oldanak meg.

Persze aki nem élte át fogalma sincs milyen érzés atelni és utána a kézbe fogni a gyermeket.

Abban a pillanatban, amikor a halálfélelmem nagyobb, mint az életfélelmem, akkor – néhány ember szerint ez így van, ezt még mindig vitatják, hogy ki adja a jelt a születésre, a mama vagy a gyerek. Vannak azok, akik azt mondják, hogy ebben a pillanatban a gyerek egy hormont termel, ami jelzi a mamának, hogy most már ki akarok menni akármi van kint, mert számítsátok ki az esélyeket. Ha bent maradok, akkor meghalok biztos, ha kimegyek, akkor meghalok talán. És akkor megint a talán jön. A talán az jobb, mint biztos.

Szóval ebben a krízisben születünk. És ebben benne van a szabadságra vágyás, ebben benne van az, hogy ha bent maradunk, ha így maradunk, hogy ha nem kelünk föl, akkor elpusztulunk. Szóval az első fázisa a születésnek „nagyon jó bent”. Az akkor elmúlik, de nagyon rossz lesz bent, és akkor ki akarunk jönni, de még semmi sem mozdult, nem tágul a nyílás, még csukva van, de már kontrakciók vannak, már nyomást érzünk mindenhonnan. Ezt a fázist úgy nevezzük, hogy „nincs kijárat”, „no exit”.

És megint Sartre-ra gondolok, ugyanis ő írt egy könyvet, amit No Exit-nek hívnak. Nagyon sok egzisztenciális irodalom ebből a fázisból ered. Nincs kiút. Az ember úgy érzi, hogy mindenhonnan valami rettenetes nyomás van, és sehova se lehet menni. Nem lehet elszökni, az összes ajtó be van csukva. A színdarabban, Sartre színdarabjában nincs ajtó. Egy szobában játszódik le az egész színdarab, és sehol sincs ajtó, nem lehet kimenni majdnem a színdarab végéig. Nagyon sok szimptóma ered innen, amire emlékszünk, egész életünket kísértik ezek a memóriák. Például nagyon sok fejfájás, nagyon sok öngyilkossági kísérlet innen jön. Ez a depresszió, ez a reménytelenség mind innen jön. Az egész tudatállapotunk olyanná tud szűkülni, mintha ez volna a világom. Nincs kiút.

És akkor, annyi idő után – ami szubjektív végtelennek tűnhet – egyszerre csak kinyílik az ajtó, és akkor jön a következő fázis, amit úgy hívunk, hogy „véres csata”. És miért véres csata? Mert megint a fenomenológiája, az élménye ennek a fázisnak az, hogy óriási súrlódás van a saját testünk, és az anyánk teste között. Tehát tudjuk, hogy egy másik lénynek a testével birkózunk, és az érzés az – aki erre vissza tud emlékezni, és vannak ilyenek hipnózis alatt, vagy LSD hatása alatt, hogy az ember vissza tud emlékezni, hogy ez pontosan hogy volt –, az érzés az, mint hogyha egy csatatéren találnám magam, ahol az ellenség jön felém, én életben akarok maradni, és azt mondom, „engedjetek ki, én jövök, én kijövök, ha meg kell titeket ölnöm, akkor megöllek titeket, engem nem érdekel, nem érdekel kit ölök meg, én élni fogok”. Ez az energiája ennek a fázisnak. Ha elém lépsz, megöllek. Ha visszatartasz, megöllek. Nem érdekel, hogyha a véred folyik, nem érdekel, mi történik, én jövök, ne állj elém. Ezt hívjuk a véres csatának.

És akkor az utolsó, a negyedik fázis az „nagyon jó kint”. Szóval „nagyon jó bent”, „nincs kijárat”, „véres csata”, „nagyon jó kint”. Sajnos minden kint előbb-utóbb bent lesz. Tehát ha azt hittétek, hogy ezt egyszer meg lehet úszni, akkor addig, ameddig élünk, addig ez a spirál megy. Az egész életünkön. Mindig ami kint, végre, lehet lélegezni, szabadság, egy kis idő múltán – mert nő, mert változik, mert minden változik – az megint túl szűk lesz – lehet, hogy az egy kapcsolat, lehet, hogy az egy állás, akármi –, az megint túl kicsi lesz. Akkor jön a „hát innen nem lehet kikerülni”, nincs kiút, akkor jön a véres csata, „jaj de jó, innen kikerültem”, és akkor megint a kint bent lesz, és így megy tovább addig, amíg meg nem halunk.

Namost összekötöm egy kicsit a halállal, mert ha volt jószerencsétek valakivel lenni, amikor meghalt – ami nem könnyű, a mi kultúránkban úgy eltakarják, mint hogyha nem szabadna látni, amikor a nők szülnek, amikor az emberek meghalnak, és amikor az emberek bolondok. Ezeket nem nagyon nyíltan csináljuk a nyugati kultúrában. Hogyha valakit tényleg érdekel, hogy jövünk be, hogy megyünk ki, és mi is valóban az őrület, akkor a legjobb út orvosnak lenni. Aki engem tanított, aki az én mesterem volt, tizenhat éves korában elhatározta, hogy orvos lesz, csak azért, mert őt nagyon érdekelte, hogy jövünk be, hogy megyünk ki, és mi van a közepén. Ha voltatok valakivel, fogtátok valakinek a kezét, aki éppen a halál előtt állt, és meghalt amíg ott voltatok, akkor nagyon gyakran az az élmény, mint hogyha egy születésnél lettél volna. Csak az, ami megszületik, azt nem lehet éppen látni. Az, ami hátramarad, az olyan, mint a méhlepény, tehát a testünk az, ami megmarad, amit itt hagy valami.

Így sem esik le?

azért aki veri a mellét, hogy ő bezzeg kitolta a gyereket és aaaaz fájdalmas volt, a császár meg szerinte egy nagy ló**sz ahhoz képest (amiről amúgy fogalma sincs), (bár nem szokásom), de annak kívánom, hogy élje át egyszer, hogy milyen egy friss, 6 órás, kb 12-13 cm-es sebbel a hasán felülni, és rendezni magán kívül egy kis csöppséget.

Mennyi nagyképű bar*marc van édes Istenem...

és ezek a mintaanyák, a nagy ősanyák... csak remélem, hogy nem ilyen nagyképűséget és gonoszságot adnak át a gyerekeiknek, mert akkor elég siralmas jövő elé nézünk... :/