Egyes anyukák miért hiszik, hogy szülés után kötelezően az egész világnak a gyereke körül kell forognia?

A leírtaknál már csak az a "jobb", amikor a kicsi vagy viselkedni nem tudó gyereket elviszik egy esküvőre, vagy temetésre.

És az egész rokonság, meg mindenki azt hallgatja már-már vörös fejjel, hogy a gyerek hogy tutul, visít, rendetlenkedik, nem bír megülni a valagán, és az anyuka lerendezi annyival, hogy MINDENKI legyen vele elnéző, mert ő még gyerek.

Hello, kérdező,

kisgyerekes nőként szólok hozzá. Ismerős a jelenség, több kapcsolatom is megszakadt már emiatt. Van,akiket nagyon beszippant az anyaszerep. Ebben közrejátszanak a hormonok is, amelyek azért termelődnek, h segítsék a kötődést a babához, ez mind szép, jó és hasznos, de vannak, akik valamiért túlzásba esnek az anyasággal. Az azelőtt normális csaj a gyerek születése után totál átállt egy másik üzemmódba, a fészbukon csak babás-kismamás témák posztolása, a szülés után csak gyerekfotók minden mennyiségben, tényleg nem lehetett már vele semmiről beszélni, a munkájába nem tér vissza 8 éve, mert sorban szüli a gyerekeket, a munkahelye kivan akadva, h 1 év munka után elment szülni és soha többé em fogják látni. Eljár egy baba-mama klubba, ahol egymás agyát mossák, hogy hordozd a gyereket magadon egész nap, szoptasd igény szerint, ők úgy értik, minden nyikkenéskor adj neki cicit, aludj vele, különben a gyerek egy elcseszett lelki roncs lesz. Vannak, akik ezeket mind-mind benyalják és görcsösen, szó szerint veszik és onnantól nem létezik se munka, se férj, se barátok, mert ők ANYÁK lettek. Túl komolyan veszik magukat. Minden nap kitesznek egy posztot a fb-on, h anyának lenni milyen csodálatos és aki nem anya, annak az élete fabatkát nem ér és hogy ez micsoda munka, 0-24 órában szabadság nélkül, stb, stb..igen, tényleg jó érzés, tényleg melós, de miért kell ezt bizonygatni? Aki akarja, majd kipróbálja úgyis. Még a viccek is csak anyukás poénok lehetnek, amik arról szólnak, h anyának lenni milyen nehéz, micsoda szívás, de mekkora nagy boldogság.

Meglehet, h ez a normális és én nem működök jól. Nem tudom, Én a régi vagyok, csak most már van egy kisbabám.

A szülés olyan szempontból nagy dolog, hogy egy baromi fájdalmas folyamatról van szó, ami megviseli az embert fizikailag, pszichésen. Olyan, mintha a pasiknak 8-10 órára satuba szorítanák a heréit, néha lazítanának rajta, néha meg még szorosabbra húznák.

De ettől függetlenül ez nem olyan dolog, amin évekig kellene pörögni. 6 hét tényleg kell a fizikai regenerációhoz, meg az is érthető, ha a szülés után 2-3 napig valaki nyafog, mert kimerült és fáj valamije, az a pár nap valóban húzós. De ilyen egy bármilyen műtét után is előfordul akárkivel, vagy komolyabb betegségnél.

A gyerek kizárólagossága tényleg gáz. Egyrészt valóban, eleinte más inger nem igazán éri a nőt, így nincs miből témát meríteni. Másrészt attól még érdeklődhet mások életéről, meghallgathatja őket. A mérték a lényeg. Meg az, hogy kit mennyire érdekel a téma.

Barátoknak elmesélem, ha valami vicceset csinált a gyerek, de a fiziológiai folyamatait a nagyszülőkkel meg az apjával beszélem meg, mert ilyen mélységben csak őket érdekli. Ha beteg, akkor a barátokat az egy tényszerű közlésig érdekli (ilyen betegsége van, X mértékben van rosszul, bízunk a gyógyulásban, slussz), míg a családtagok akár percre lebontott részletezéssel is tudni akarják az állapotát. Ezt a kettőt nem illik összekeverni.

A lányomnak volt egy hét, amikor fosott-hányt felváltva. A barátoknak annyit mondtam, hogy hasmenős-hányós vírus, elég gyenge, bízunk a javulásban, kész. A szüleim meg fél óránként hívogattak, hogy pontosan milyen színű volt a pelenkában a fos, darabos volt-e, vizes, illetve a hányását is részletekbe menően el kellett mondani.

Vagy a másik a fotók. A nagyszülők 5000 képet is lelkesen nyálaznak végig, míg a barátoknak elég pár havonta mobilon felmutatni egyet(!), hogy tessék, így néz ki, ennyit változott az utóbbi időben.

A tonnaszám készített fotókat ezért egy felhőbe fellövöm, nagyszülők kaptak hozzáférést. Ők örömmel végignézik az összeset, míg a barátok szerintem kardjukba dőlnének, ha eléjük nyomnék több száz képet. Ilyen mennyiségben csak nekünk, közeli hozzátartozóknak érdekes.

Ugyanazt érzem, mint a 8-as is írta.

Egyrészt van a szülés utáni pár nap, 1-2 hét. Ekkor még a kialvatlanság miatti zombitudat és a szülés eufóriája váltja egymást, megtömve brutál mennyiségű hormonnal. Ekkortájt mindenen bőgtem, néha csak attól, mert ránéztem a gyerekre... A kórházban kb. 60 óra ébrenlétre jutott 4 óra alvás összesen, el lehet képzelni, milyen állapotban voltam. Na, ilyenkor az egyetlen vigasz az, hogy túl van az ember a szülésen, egészséges a gyerek, és ez a legfontosabba a világon. Ilyenkor ne várd el egy nőtől, hogy értelmes legyen. :D

A következő szakasz az első kb. 3 hónap, amikor jön a zombilét második szakasza. Az elején háromóránként etetés. Ha szoptatsz, még rosszabb, mert nem tudod átadni egyiket se másnak. Ráadásul folyton zabálsz, mert éhes vagy, még az éjjeli szoptatások között is. Ekkor a nő szükségszerűen nem sok sikerélményt él meg azon kívül, hogy a gyerek hízik, eszik, kakál. Gondolj bele, az egész, kb. 18 órás megfeszített munkádnak hónapokon keresztül annyi eredménye van, hogy a gyereked hízik és telirakja a pelenkát. :D Muszáj ezekbe a sikerekbe kapaszkodni, mert különben bedilizel, hogy értelmetlen az élet. :D

A 3. hónap vége felé kezd könnyebb lenni, én itt tartok most. A gyerek vége eljátszik magában, már csak egyszer kell hozzá kelnem éjszaka. Végre tudok mással is foglalkozni (lám, itt ülök), tudok egybefüggően 3-4 órát aludni, tehát egy megszakítással át tudom aludni az éjszakát.

Na de amikor már elkezdhetem hozzátáplálni fél éves kora körül, akkor kicsit könnyebb lesz, mert átadhatom másnak is az etetések egy részét. Hidd el, nagyon várom, mert az én agyam kívánja a normális életet is, szeretnék elmenni barátnőzni, és NEM a babáról beszélni. Szeretnék ruhákat válogatni - a terhességben egyébként kissé eldeformálódott testemre - egy plázában, mint régen.

Na, ez meg a másik fele, hogy ugye az ember lánya sajnos elveszti leányos testi adottságai egy részét a terhesség és a szülés során. Az egyetlen kárpótlásod ilyenkor a gyerek maga. Egy szó, mint száz: a nő sokat áldoz a gyerekéért, és hónapokig be van vele zombulva egy szobába a szoptatás-altatás-pelenkacsere Bermuda-háromszögébe. Nem csoda, hogy nem mindenkinek sikerül onnan kimenekülnie! :D

9. vagyok megint.

Hozzá kell tennem, hogy egy képet sem raktam ki a Facebookra a gyerekemről, nem osztok meg anyás idézeteket, sőt, hányok tőle. Nem fogom a gyereket esküvőre, temetésre vinni, míg nem tud úgy viselkedni, mint egy ember. És nem fogom magam a Facebookon "felköszönteni" anyák napján valami nyálas idézettel, ahogy az mostanában divat lett. Nem mindenki lesz mamaszaurusz, de sajnos akad belőlük sok.