Apás szülés vagy sem?

Ez abszolút a két adott emberen múlik.

Én ragaszkodtam hozzá, mert tudom, hogy nem gyenge gyomrú (mesélt már brutális baleseteket, amit szemtanúként látott. Ha a szélvédőre fröccsent agyvelőtől nem hányta el magát, akkor a szülés se lesz gáz.)

Ő azért vonakodott, mert milyen rossz lesz, ha szenvedni lát. Hát volt már vesegörcsöm és gyulladt fogam, azt is túlélte, pedig azokkal is szenvedtem.

Mondtam, hogy bármikor kimehet, nem lesz odaláncolva, de szeretném, hogy bejöjjön.

A szülés lefolyása nem volt túl szerencsés, kitolásnál bejött a fél emelet életet menteni, később meg engem vittek műtőbe. A szülés mészárszék volt. Ő végig ott ült, rezzenéstelen arccal tűrte, amikor kínomban a karját haraptam.

Azt már a szüleim mesélték, hogy miután betoltak a műtőbe, akkor hívta fel őket. Ott elsírta magát, kiszakadt a feszültség. Műtét után letettek egy őrzőbe.

Az altatószernek egy normális mellékhatása, hogy reszket utána egy darabig az ember. Mivel korábban már műtöttek, engem nem lepett meg, kértem két takarót és tök jót aludtam.

Szegény férjem végig ott ült mellettem és rágta a körmét, hogy feldobom-e a bakancsot, vagy miért rángatózok :)

Később beszélgettünk, kérdeztem, hogy ő hogyan élte meg, mert én eléggé beszűkültem ott és akkor. A véres/testnedves részek nem hatották meg túlságosan. De azt nagyon pozitív élményként írta le, hogy ő látta meg elsőként a fejét, ahogy kiköpi a magzatvizet és levegőt vesz.

Miattam azért aggódott, mert tájékoztatni nem igazán volt idő (nekem mondták, hogy mi miért történik, de ő annyira bestresszelt, hogy nem igazán figyelt oda). Csak félelmetes volt, hogy tizen berongyolnak, két orvos feszegeti ki belőlem a babát, mert elakadt a szülőcsatornában. Amikor a neonatológus mondta, hogy minden oké vele, akkor a gyerekért már nem aggódott.

Viszont a méhlepény fent ragadt, az orvoson is látszott az idegesség, kézzel tépkedte, mert nem volt műtő. Na AZ elmondhatatlanul fájt. A szülés lópikula volt ahhoz képest. Akkor ordítottam, szitkozódtam, haraptam. Az orvos neki csak annyit tudott mondani, hogy rohannak a műtőbe, mert a végén elvérzek, aztán szaladt bemosakodni.

Amikor a lepényt tépkedte, akkor mögötte a fal is véres volt - elég horrorisztikusra sikerült a vége.

Akkor nyugodott meg, amikor én már bealudtam a műtét után és a szülésznő meg az orvos bejött és neki is elmagyarázták, hogy mi miért történt. Egyúttal megnyugtatták, hogy most pár hétig nem leszek túl jól fizikailag, de maradandó károsodásom nincs, teljesen fel fogok épülni. És így is lett.