Van olyan kismama aki több órája vajúdik, egyszerűen nem marad ereje és "feladja"? Úgy érzem kimerül, rosszul lesz, elájul, bármi. Ilyenkor mit tesznek az orvosok?

Érdekes, hogy hiába nem marad erőd, és fel akarod adni, amikor itt az ideje, hogy kitold, akkor mindig lesz energiád rá. Csodálatos az emberi szervezet, mozgósít mindent, és ha azt hiszed nincs már erőd, akkor is lesz!

ҝ

Szia!

"Rossz" példa vagyok, de ebből is sokat tanultam. Elfolyt a magzatvizem, úgy mentünk be (első baba), nagy izgalom, ismerkedés a szülőszobával, apa bent stb. Nem voltak fájásaim, nem tágultam rendesen, ezért 3 óra hosszas mérlegelés után oxitocint kaptam, elkezdtem gyönyörűen nyílni, persze semmi átmenet nélkül pár órára már egetverő görcseim voltak, vagy 5-6 órát vajúdtam így. Na, 3 és fél cm-nél doki elő, jöhet a szülés. De én addigra úgy elfáradtam, hogy szinte semmire nem volt erőm, még nyomni se, szó szerint kiszedték a babát belőlem. Nagyon tanulságos volt, mert kérhettem volna "eda"-t (nem fárasztja ki a kismamit az elhúzódó vajúdás), de mert jól tágultam, nem adtak; én nekem meg fogalmam se volt erről. Tehát ha a következő szülésemnél is húzódik a vajúdás, kérni fogok "eda"-t, annál is inkább, mert a tolófásások előtt leállítják, így azt már élesben érzi az ember lánya.(azóta ennek is utánaolvastam)

az én esetemben, este 10-kor kezdodtek a fájások, reggel 7kor mentunk be a korhazba, nem nyíltam végképp, infuziot adtak, és egyfolytában járkálnom kellett,nem ulhettem le, délután negyed 6ra szultem meg ugy, hogy kb. 1 - 1,5 ora kiesett, de a végére mégis volt erom hogy "kitoljam" a babát. Arra sem emlékszem mikor jott be az orvos, csak egyszer kinyitottam a szemem és o mar ott volt és nagyon rendes volt, segített mindenben:)

mindezek ellenére csak pozitívan tudok rá visszaemlékezni mert ugye a fiam kárpotol mindenért :)

a lényeg hogy nefélj tole, én is azt mondtam magamban, hogy ha más meg tudja szulni akkor én is :)

Szia!

Én is ettől tartottam, mondták, h első baba, akár 20 órát is tarthat, stb, stb.

Ehhez képest, 4 és fél óra alatt meglett,indították méhszájtágító tablettával este 10-kor, belekezdtünk éjfélkor 3 perces fájásokkal, nem volt semmi érzés:)

De megérte, akkor eszembe sem jutott, h elájulnék, mondták, h azt magyaráztam, h hányni fogok, végül is nem tettem, nem mindenre emlékszem, vagy másképp, mint a férjem, ilyenkor a hormonok neked is segítenek, h kibírd.

Semmi félelem nem volt bennem, erre viszont tisztán emlékszem, sőt még viccelődtem is, meg a doki is velem, nagyon jó emléknek maradt meg.

A végén már éreztem ilyet! Arccal ékelődött meg a kisfiam, kitágultam gyorsan, de nem nyomhattam, amíg a kisbubija nem ékelődött be. Hosszú 1,5-2 perces nagyon intenzív fájások alatt kellett rugóznom, 1 elteltével már mondtam a doktornőmnek, hogy ha nem jön ki 1 óra múlva császározzon meg, mert már nem bírom tovább: szédültem a fájások alatt, a férjem ott volt mindig mögöttem, miközben potyogtak a könnyei. Miután szóltam a doktornőnek, hogy ezt max még egy órán keresztül fogom bírni, a kisfiam is meghallhatta, mert elkezdett spriccelni a magzatvíz egy rugózás alatt,és beállt a buksija! 10 percet hagyott a szervezetem pihenni, addig aludtam a szülőágyon, majd jött a toló és 5 perc alatt kinyomtam a 4 kg-s kisfiam, pedig előtte fél órával már úgy éreztem elfogyott az erőm, nem sejtettem, hogy vannak még tartalékaim. :)

Amikor már úgy érezzük, nincs tovább, akkor is van hova tovább...:)

az előző vagyok...visszaolvasva egy szó kimaradt:

Tehát 1 ÓRA elteltével éreztem (5 ujjnyi belső méhszáj OK, a tolófájásokat viszont el kellett engednem a rossz beékelődés miatt), hogy nem bírom tovább, és akkor beszéltük meg a doktornővel, hogy legkésőbb 1 óra múlva császár. Hál 'Istennek fél óra múlva már a megölelhettem a kis fiam! :)