Azok az apukák miért nézik premier plánban gyermekük születését, akik később rosszul lesznek és megundorodnak a feleségüktől?

1. Szerintem ez a fajta "megundorodtam töle" csak kifogás, nem az igazi problémát említi, mert vagy nem akarja, vagy nem is tudja, hogy mi az ok.

2. Azt elöre senki sem tudhatja, hogy egy ismeretlen esemény hogyan fog rá hatni. Az orvostanhallgatók egy része is elájul az elsö boncolákor, de elötte azt hitte, hogy nem lesz semmi baja.

Mivel ismeretlen szituáció, nem feltétlenül tudják előre, hogy milyen hatással lesz rájuk.

A férjem például eleinte ódzkodott, mondván vér, egyebek. Mondtam, hogy jöjjön be legalább a vajúdás idejére, bármikor kimehet.

Úgy alakult, hogy a kitolási szakaszban kiderült, hogy több komplikáció is fellépett. Engem feldobtak a szülőágyra, a férjemet lenyomták mellém (közém és a fal közé) egy székre, pont a csípőm magasságában. Mivel épp mentettek minket és tele volt a szoba orvosokkal, személyzettel, a férjem moccanni se mert/tudott.

Igazi vérfürdő lett a szülésből, még a doki mögötti falról is csurgott a vér. A férjem premier plánban nézte végig az egész mészárszéket.

Mégis, nem hagyott benne rossz érzést. Engem utána elvittek a műtőbe összerakni, oda érthető módon már nem engedték be.

Szüleim mesélték, hogy őket hívta fel addig és akkor szakadt ki belőle a felgyűlt feszültség, elsírta magát a telefonban (akkor mégnem volt egyértelmű, hogy nekem vagy a babának lesz-e károsodása).

Már bő egy éve volt, szexuális életünkkel nincs gond, mondta, hogy valahogy ott nem zavarta a vér meg az egyéb testnedvek. Akkor orvosi helyzet volt és annak megfelelően kezelte.

Szerintem is sokan használják ezt kifogásnak, könnyebb ezt előadni mint bevállalni hogy valami más miatt nem működik a dolog-mármint a házasság.

Aztán van az a kis százalék, akinél úgy megy be a férj hogy nem akar, csak az anyuka-család vagy akárki kedvéért.

Lehet az is hogy valaki nem jól meri fel a saját határait.

Nálunk az párom rosszul van a vértől, el is tud ájulni, kh-ban is teljesen rosszul van. Ennek ellenére bejött, viszont szigorúan nem nézett "oda". Nincs problémánk.

Szerintem is csak kifogás, de ennek ellenére nem kockáztattam :)

Mondtam a páromnak, hogy egyrészről csak akkor jöhet be, ha Ő AKARJA, másrészről meg ha szigorúan csak a fejemnél áll és nem néz "oda", akármi is történik. A dokimnak is mondtam, hogy nem láthat semmit a párom, de persze ő csak mosolygott ezen, hogy később már nem fogok ezzel foglalkozni...

Nem a sz.rt nem, szinte végig azon stresszeltem, hogy mit fog látni, emiatt nem is tágultam rendesen, végül EDA-t kaptam, különben császár lett volna a vége (23 órát vajúdtam így). Az eda után kb. 1,5 órával kint is volt a fiam, de még a tolófájásoknál is kértem a párom, hogy ne menjen el a fejem mellől :))))

Az a gond, hogy Magyarorszagon nem tudjak kezelni a korhazakban ezt a helyzetet.

Mikor en szultem, 8 orat vajudtam. Ebbol 7 es fel orat az egyagyas szobamban toltottem, agyban, emberi korulmenyek kozott. A ferjem fogta a kezem, masszirozott, stb.

Az utolso fel oraban a szuloszoban voltunk, a ferjem a fejemnel allt, en pedig le voltam takarva derektol lefele. Szoval semmit nem latott premier planban, de vegig jelen volt.

Ez igy kellene hogy legyen mindenhol.

De ahogy olvasom, Mo.-n meg egy nyamvadt uh-kepert is konyorogni kell.

7-es,

amit leírtál az inkább az elmaradott országokra jellemző.

Fejlett országban NEM kényszerítenek ágynyugalomra a vajúdásod alatt. Azt csinálsz az egyszemélyes vajúdódban, amit akarsz. Labdán ücsöröghetsz, kádban hesszelhetsz, zuhanyozhatsz tízpercenként... természetesen a választott segítőd társaságában.

A szülésre se visznek át sehova, és akkor se kényszerítenek egy adott pozícióba! Nem kötelező a kengyel és a lepedő, ott és olyan pozícióban szülsz, ahogy kényelmes és az apuka ott van ahol szeretnéd (és ő szeretne).

Ennyi erővel az is szétrombolhat egy kapcsolatot, ha a nő megsérül és ott kell vele maradni (közben nézni a szétnyílt csontot/fejet/vért), amíg kiér a mentő.

Az se gusztusosabb, mint a szülés. Ennek ellenére olyanról még soha nem hallottam, hogy valaki csúnyán megsérült és a látvány miatt megromlott a kapcsolata.

A férjem azóta beszélt más pasikkal, akik szintén bent voltak. Egyöntetűen azt mondták, hogy a rossz érzés inkább a tehetetlenség volt: látják, hogy szenved a nő, nem is néz ki a dolog túl élvezetesnek, ők meg csak ülnek és nézik, segíteni nem tudnak. Inkább a sajnálat volt a domináns érzelem ilyenkor, nem az undor.

A "ha tudja előre" részhez saját szösszenet: világéletemben nagy rajongója voltam az anatómiának, bűnügyi sorozatoknak, sőt rengeteg képet láttam szétroncsolt hullákról. Amikor a férjemmel megismerkedtem, és szóba került, mondta, hogy van ismerőse aki a kórbonctanon dolgozik, elintéz egy látogatást nekem. De szuper.

Odaértünk, kinyitották a hullaház ajtaját. A férjem vidáman bement és körbenézett, én meg legyökereztem a bejáratban. Falfehér lettem és remegni kezdtem. Persze kiröhögtek, de meg se moccantam, csak lesápadva bámultam befelé.

Utána ülnöm kellett percekig, annyira elmászott a vérnyomásom. Pedig szentül meg voltam győződve, hogy én aztán vagányan bemegyek és körbenézek. Hát nem :)