9 órás vajúdás után lett császárom. állandóan azon eszem magam h megszülhettem volna. Ugye nem a nyavalygásom miatt csinálták meg?
Az elsö babámmal én is igy jártam és nagyon sokáig nem tudtam magam túltenni rajta - utólag azt mondom, hogy kár volt ezen ennyire kétségbeesni. A másodikat simán megszültem, tehát nem törvényszerü, hogy megint császár lesz a következö.
A harmadik újra császár volt, de akkor már tudtam, hogy a baba érdekében csinálják.
Hidd el, az orvosok nem mütenek csak azért, mert valaki nyafog, fáj neki, stb, hanem csak akkor, ha muszáj. NEm a te kitartásodon múlt, hanem az orvosokon, akik a gyereked érdekében mütöttek.
Én is úgy jártam mint Te, csak 4 órányi vajúdással. 3 hónapig ettem magam rajta, aztán vállat vontam és magam mögött hagytam a csalódottságomat! Most már úgyis mindegy, bármennyit is agyalsz rajta. Engedj el egy léggömböt, vagy dobj egy papírhajót a dunába, találj ki valamit, hogy elengedd végre ezeket a gondolatokat. Légy magadra büszke, hogy ennek ellenére álltad a sarat, a sírás és kiabálás normális dolog, nem szégyelni való. A császár sem egy leányálom, én is irigyeltem a simán szült anyukákat, akik már aznap a karjukban szoptathatták a babájukat...
Az egészség a lényeg! Semmi más! Fel a fejjel! :) A családod így is nagyon büszke rád és boldogok, hogy világrahoztad azt a kisbabát!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!