Más császáros anyukát is frusztrál, hogy nem tudott természetes úton szülni?

Prog. császárral szültem (nem az én kérésem volt!), mindösszesen 4 hónapig szoptattam (ebből az utolsó 2 hónap már csak szenvedés volt, tápszeresen pótoltam mellette), de egyik sem frusztrál vagy zavar. Miért kellene ezek miatt rosszul éreznem magam? Az anyaság mércéje nem a szülés módja vagy a táplálás módja kellene, hogy legyen, hanem a sok szeretet, törődés, gondoskodás, amit az édesanya a gyermekének nyújt nem csak az első időkben, hanem élete végéig.

Ismerek olyan anyukát, aki természetesen szült, évekig szoptatott, veri is a mellét a fentiek miatt, közben meg alig törődik a gyerekével, türelmetlen hozzá, ezek után sutbavághatja a szülését meg a szoptatását, ő ezektől még nem jó anya. Legalábbis az én szememben.

Elismerem, hogy fontos a kötődés kialakításában a szoptatás, de azért azt elutasítom, hogy mindezek hiányában nem tud kialakulni normális kötődés. Én nem szoptattam sokáig, de tápszeres táplálás közben is az ölemben volt a kislányom, simogattam, cirógattam, dúdolgattam neki, és ez a mai napig sokszor így van, holott már 1,5 éves nagylány. Nagyon ragaszkodunk egymáshoz, és nem tudom megnyugtat-e, de úgy érzem teljes és bensőséges a kapcsolatunk szülés és szoptatás ide vagy oda.

Hosszú vajúdás után nem akart kibújni, császár lett. Én először betojtam hogy anyám, császár mi lesz velem. Én azt sajnáltam legjobban hogy miután kibújt nem lehettünk együtt hárman az apjával a szülőszobán, nem érezhettem a pár perces illatát, nem engem látott először. Csak egy pillanatra láthattam, igazából magamnál sem voltam. Másnap reggel kaptam meg, akkor kezdtünk ismerkedni egymással. Aztán aggódtam a szoptatás miatt, de szerencsére sikerült és sokáig szopizott.

Nem vagy szar anya, nyugi.

Ne izgulj, semmi baj nincs veled! Sőt inkább a világgal van a probléma, mert nem hajlandóak a terhesség, a szülés és az utána lévő dolgok másik oldaláról beszélni az emberek. Mindenki azt sulykolja, hogy milyen szép és csodálatos rózsaszín cukormáz a terhesség, de senki nem hajlandó beszélni a reggeli rosszullétek valódi mibenlétéről, a sok változásról ami a testedben végbemegy, senki nem beszél arról, hogy a belső szerveid kész káoszban vannak és küszködnek a fennmaradásért, mert a gyerek kénye-kedve szerint rugdossa, bármit teszel fulladsz, vagy úgy érzed szétrepedsz, de az nem számít, mert csodálatos a terhesség.

Ugyan ez van a szülésnél, mindenhol azt olvasni mennyire csodálatos élmény, azt meg mindenki elhallgatja, hogy nem életed legjobb napja mikor egy "kamiont kell kipisilned" (bocsi ezt valahol hallottam és megtetszett a hasonlat), sőt kész sértésnek veszik, ha azt mondod egy férfinak, gondolj bele milyen lehet kiszrni egy görögdinnyét egyben.

Ha vége a szülésnek mindenki az apát dicséri,hogy milyen ügyes volt 9 hónapja, azt meg magasról letudják, hogy az anya ülni nem tud úgy fáj a puncija, nem hogy wc-re kimenjen. Sőt, még be se forrtak a sebek már arról faggatják, hogy: és mikor jön a következő???

Ha pedig nem tud szoptatni akkor egyből rossz anya leszel. Mintha tehetnél róla...

Szóval ne érezd magad szr anyának! Te úgy vagy tökéletes ahogy vagy a kicsi babáddal együtt. Ha valami nem megy, nem kell erőltetni, és amúgy meg nem vagy köteles az orvoson kívül senkinek sem elmondani, hogy hogyan táplálod a gyereket. Ha megkérdezi valaki akkor te is tegyél úgy mint mindenki más: Mámoros pofával hazudj, hogy mennyire élvezed a szoptatást, és hogy milyen hatalmas élmény! Úgysem fogja senki megtudni, hogy nem mondasz igazat! Nem állnak a fejed felett és nem nézik, hogy mit csinálsz!

Én 31 hetes vagyok és kuvára frusztrál, hogy 90%az hogy nem tudok rendesen szülni, mert sem az anyám, sem a nővérem nem tudott a csontszerkezete miatt. Nekem is megvan az esélyem, és nagyon idegesít, főleg, hogy a nődokival erről beszélni sem tudok, mert ő hallani sem akar még a feltevésről sem. Ezért sem kértem meg szülésznek, hanem azt mondtam neki, inkább szülésznővel leszek, orvost csak a legvégső esetben akarok látni!

Bárhol bármikor panaszkodom, hogy milyen érzés mikor a baba épp nyújtózkodik és úgy érzem kiszakad az oldalam, vagy ha panaszkodom a gyomorégésről akkor egyből mindenki úgy nézz rám mintha vért hánynék egy szentképre. Mert olyan nincs, hogy rossz érzés a terhesség alatt, mert az csak rózsaszín cukormáz, és biztos nem is szeretem a gyereket, milyen anya leszek így? Hát milyen lennék? Pont olyan mint te! Jó anya, aki mindent megtesz a gyerekéért, de bármit teszel az biztos rossz lesz. Ez olyan, ha van rajta sapka, akkor azért szidnak, ha nincs akkor azért.

Te is tedd azt amit én, hazudj! Mond el milyen rózsaszín cukormáz az életetek! Ne mondj semmi mást ami eltér a normálistól, meg a köztudatban elfogadottól!

Ne haragudj, hogy ilyen hosszú lett, de valahogy nem tudtam rövidebben írni.

31hkm

"Nem bantam egyaltalan. Inkabb örultem neki. Szerintem a sima szules rosszabb."

Ha nem tudnék semmit arról, melyik milyen és milyen szövődményei lennének, csak egyszerű lennék, mint a facsipesz, akkor én is így gondolnám. Ne olvass utána, mert a fejed fogod verni a falba!