Szülés után otthon maradt veletek a férjetek? És ha igen, mennyi időre?

3 napot volt itthon. Amiben tudott segített-pelenkázta, fürdette, altatta, később mikor már nem szopizott, akkor etette is. Nincs konkrét feladata, mindketten csinálunk mindent.

Fura volt az első néhány hét, és a legnehezebb az volt, hogy az ígéretekkel ellentétben, az én babám nem aludt. Már újszülöttként is ha aludt egyben 30 percet, akkor tök boldog voltam. Ez azóta sem változott, csak már hozzászoktam.

1 hetet volt itthon, aztán jött az anyukám 2 hétre utána.

Minden nehéz volt, fáradt voltam, a bizonytalanság, hogy jól csinálom-e, mit kell csinálni, eleget eszik-e, miért sír, eleget kakil-e, stb.

Közben fáj a hasad (császár, hüvelyi szülésnél meg a hüvelyed, gátsebed), vérzel, ömlik a tejed, amíg be nem áll.

Nekem nem jó élmény, nagyon nehéz volt az eleje.

Férjem csinálta a házimunkát, segített a fürdetésnél, stb.

6 hetet volt itthon, de csak azért, mert nyáron szültem és csak akkor jöhetett el hosszú szabira. 1 hetet voltunk a kislányomnak kórházba, így 5 hetet voltunk otthon hármasban.

Mindenben segített. Fürdette, ettete - tápszeres volt-, pelenkázra, altatta.

Egy hetet volt itthon, a gyerek 2-3 hetes kora között. Nálunk is (szinte) mindig ő fürdet, ha itthon van ő cseréli a pelenkát(még most is, pedig a gyerek már 2 éves is elmúlt) Büfiztetett is. Házimunkába is segített.

Az első héten az volt a legnehezebb, hogy a nagymamák ideköltöztek. Nagyon rossz volt, hogy "idegeneket" kell kerülgetni, belenyúlkáltak a konyhafiókba, mindenbe beleszóltak, meg úgy általában nem hagyták, hogy a picivel egymásra hangolódjunk.

Ezt leszámítva az első néhány hétben nem volt semmi gondunk, minden flottul ment.

3 napot volt itthon.

Jó volt, mert míg otthon volt, akkor vittem le a kutyát sétálni amikor kedvem támadt rá.

Mivel télen szültem, nem akartam rögtön hosszú időre magammal vinni a lányom, így utána mindig meg kellett várnom, hogy hazaérjen munkából, hogy vigyázzon rá.

De kb. 1 hónapos kora után már a lányomat is vittem magammal mindenhová kendőben.

A fürdetést az első 1-2 hónapban mindig a férjem csinálta, én nem mertem, ő meg stabilan, magabiztosan fogta meg a babát, így jobb volt rábízni, amúgy is örömmel tette.

Az első néhány hétben az volt a legnehezebb, hogy a lányom ha sírt, csak a férjemnél nyugodott meg.

Volt olyan, hogy zokogva hívtam mobilon a munkahelyén, hogy azonnal jöjjön haza, mert én ezt már nem bírom tovább :)

Szóval a legnehezebb nem is maga a sírás volt, hanem megszokni az új élethelyzetet és a bezártságot.