A gyors tágulás jobban fáj mint az átlagos idő alatt lezajló?

20 évig voltam szülésznő, 3 gyerekem van.

A szülés folyamata az ember életének legszubjektív élménye. Gyors, lassú, erős, gyenge mind-mind egyénileg változó minőségek. Minden fejben dől el. Az a baj, ez a kommentekből szépen visszaköszön, sőt a Te kérdésed is erről szól, hogy a szülés folyamatát azonossá teszik a fájdalommal. Szülés=fájdalom. Pedid szülés=csoda! Mivel egyre közelebb kerülsz ( gondolom ez a helyzet ) a szülés időpontjához, annál inkább foglalkoztat a fájdalom és az ettől való félelem. Mivel már előre kódolod az agyadban, hogy fájni fog, ezért mikor elkezdődik, csakis és kizárólag a fájdalomra tudsz koncentrálni, gondolni. Ezzel mintegy teljes mértékben átadod a tested, lelked a fájdalomnak. Ezáltal ő fog győzni! Sokkal jobban jársz, ha a csodára koncentrálsz, tréningezed magad előre. Vannak szülés előkészítő tréningek, azokon is részt lehet venni. De! Minden nap, mikor nyugalom van, gyújts egy gyertyát vagy füstölőt. Lépj kapcsolatba a gyermekeddel. Gondolj és figyelj rá, hiszen ezt nem egyedül fogod végigcsinálni, hanem vele. Mondogasd magatoknak, hogy csak annyira fog fájni, amennyire szükséges, egészen addig, amíg "elhiszed". Ezt onnan fogod tudni, hogy jól eső érzés, elégedettség fog szétáradni benned. Ha ezt így csinálod, nem kell, hogy majdnem hánnyál, meg megbolondulj a fájdalomtól, meg amiket az előttem szólók írtak.

A kérdésedre is reagálva a gyors szülésnél nem a fájdalom nagyobb, hanem a két méhösszehúzódás közti idő a rövid. Van úgy, hogy nincs is. Nincs ideje kipihenni magát a vajúdónak. Ezért támad utólag az az érzete, hogy jobban fájt.

A szülési fájdalom teljesen más mechanizmus, más kémiai folyamatok alapján megy végbe, mint az összes többi fájdalomérzet. Utólag visszagondolva már nem látjuk olyan borzasztónak. Ha nem igy lenne, minden nőnek csak egy gyereke lenne, mert hülye lenne ezt újra bevállalni. Ha ez nem így volna, már rég kihalt volna az emberiség.

Valamennyire gyet értek a szülésznővel, viszont én vagyok az a majdnem hányó, aki oxitocint kapott.

Hát elmondanám, hogy egész terhességem alatt egy pillanatig sem féltem a szüléstől, se a fájdalomtól, és fájdalomküszöböm sem alacsony. Vártam is szülést, főleg már a végén. Nem is úgy tekintettem rá, mint egy szörnyű dologra, ami baromira fájni fog, mert tisztában voltam azzal, hogy vannak, akiknek egész más élmény, és akiknek annyira nem is fáj, bíztam benne, hogy majd én is közéjük tartozom.

Nem így történt, és valószínűleg azért is reagáltam így fizikailag/lelkileg (akaratlanul), mert nem számítottam ilyen szünet nélküli fájásokra és ekkora mértékű fájdalomra.

Szóval én azt mondom, hogy jobb, ha lelkileg felkészül az ember a rosszabbik eshetőségre is, mert akkor bár nem érheti meglepetés! Ez az élet minden területén így van, nem csak a szüléssel.