Ki szült Kaposváron dr. Rák Tibornál? Vélemények?
A barátnőm nála szült. Nagyon jó orvos, lelkiismeretes. Sajnos a végén a császár mellett kellett döntenie, mert a barátnőmnek hírtelen felment a vérnyomása és fulladni kezdett. De nagyon jól döntött és higgadt volt végig.
Egyébként én évekig hozzá jártam a rákszűrésekre. Amikor bekerültem a kórházba vakbélgyanúval, ő volt a második nőgyógyász aki megvizsgált, és megmentett a vakbélműtéttől!! Mert petefészek gyulladásom volt, amit sem a kollégája, sem a sebészeti uh-s nem vett észre. Ha két nappal előbb észreveszik, nem ment volna rá a méhemre és a vesemedencémre. De szerencsére jó kezekbe kerültem, és ezután csak hozzá mentem ha panaszom volt.
Sajnos itt Pesten még csak halvány másolatát sem találtam meg ennek az orvosnak.
Szóval én és a barátnőm csak jókat tudunk mondani róla.
Szia!
Szerintem minden orvosról megoszlanak a vélemények:-))) lehet jó is meg épp sajnos rossz is.
Mai orvosaink nagyon túlterheltek , ez tény. Valószínű, csak ebből következik, hogy egyik fáradtabb, rossz napját fogtam ki.
Egyszer ő volt az ultrahangnál. Nagyon szimpatikus volt, poénkodott, de a nemét nem árulta el a babának, azt mondta nem fontos:)
Én Dr. Szebényi Péternél szültem mindkétszer.
Ő a világ legszuperebb nőgyógyásza!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!