Kinek milyen élmény volt az 1 ső szülés? Még van bőven időm, de nagyon bevagyok sz@rva az egésztől! Ez normális? Más is van. Volt így? , vagy csak én vagyok ilyen? 16 hetes kismama
Én egy percig sem féltem a szüléstől, egyedül attól paráztam kicsit, hogy hogyan állnak majd a dolgok "odalenn" szülés után..
36-37 hetesen már alig vártam, hogy szüljek. Szó szerint minden bajom volt már és alig tudtam valamit ébren lenni. Hatalmas pocak, korán beékelődött baba, mindent nyomott.
UH mindig nagyobbnak mutatta, reméltem is, hogy nem hordom túl, így se lett kicsi a fiam, 38+6 hetesen 3630g.
Szóval reggel 5-kor nagyon enyhe mensi előtti görcsre keltem. Felálltam (éreztem, hogy lesz valami) és folydogálni kezdett a magzatvíz. Nagyjából fél órát azt se tudom mit csináltam, az úgy kiesett. Asszem pakolgattam még ezt-azt a táskába, meg mosakodtam, vártam, hogy a nagyja kifolyjon. Akkor felkeltettem a férjem, aki szó szerint megzavarodott és a kocsiba tessékelt, hogy menjünk azonnal.
6kor értünk be, CTG-n megnézték a fájásokat meg baba szívverését, aztán elhelyeztek a szobámban. Doki utána megvizsgált, beöntés, nekem fájások sehol az égvilágon nem voltak fél9-kor se, úgyhogy úgy döntöttek, oxitocint kapok, vasárnap délelőtt volt, ők is akartak pihenni valamit biztos.
Hát onnantól, hogy bekötötték, el kezdett fájni, de nagyon és egyre jobban. 10:45-re már ki is bújt a fiam, 2-3 nyomásra kb., úgyhogy azért nem vajúdtam sokat.
6 öltéssel varrtak, ami 3 hétig baromira fájt, és így utólag tényleg semmi jelentőse a fájdalomnak.:)
Könnyű szülést Neked is!:) Nem kell félni tőle, attól semmivel sem lesz könnyebb.
Szerintem felesleges szépítenem.Nagyon fáj.De egy kis embert hozol a világra, nem adják ingyen:)
Nekem most 3 hónapos a babám, de még mindig azt mondom, hogy soha többet.Lehet valaki azt mondja ez túlzás, de én nagyon rosszul éltem meg a szülést.Vagyis inkább a vajúdás volt nagyon fájdalmas 13 óra szinte folyamatos fájdalom teljesen kimerített.A kitolás nekem megváltás volt.
Én azt mondom ne gondolkozz ezen.Egyszerűen fogadd el a tényt hogy nagyon fáj, de ez a fájdalom vezet a kisbabádhoz.
Ajánlom, hogy olvass utána a légzéstechnikáknak vajúdàs illetve szülés alatt.A helyes levegővétel nagyon sokat segít a fájdalmadon is és a kisbabád előrehaladásában is.
Ne izgulj és kitartás.Élvezd, hogy kismama vagy, csodàlatos dolog:)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!