Kinek milyen élmény volt az 1 ső szülés? Még van bőven időm, de nagyon bevagyok sz@rva az egésztől! Ez normális? Más is van. Volt így? , vagy csak én vagyok ilyen? 16 hetes kismama

Szülés előtt vagy utána mondjuk 1 évvel bárki is azt mondta, hogy "ne aggódj, nem fogsz igazán emlékezni a szülés fájdalmára", arra úgy néztem mint egy félőrültre!

Mi az, hogy nem emlékszik valaki arra a fájdalomra? - gondoltam.

Aztán telt-múlt az idő, és rájöttem, hogy a szülési fájdalom - bár nem törlődik - de "átalakul". Már nem úgy élem meg, mint akkor. Már rég nem számít, hogyan és mennyi idő alatt bújt ki a lányom.

Most már csak az van, hogy szép, okos, nagyszájú, édes, az én csodám.

Mondom ezt úgy, hogy nem épp kellemes a szüléstörténetem. De túl vagyok rajta, és az idővel átértékelődött minden.

Előtte lenni nehéz persze, az ember fél az ismeretlentől.

De túl leszel rajta. Tudod, nincs mit tenni, valahogy ki kell jönnie. S ki is fog, te pedig boldog anyuka leszel!

Szerintem mindenki így van ezzel, főleg azért mert nem tudod, hogy mi vár rád. Nekem nem volt egy álomba illő szülésem (25 órán keresztül 5 perces fàjások, kézzel tágítás, oxitocin után remegés+hányás, belül és kívül is varrtak, karfiol nagyságú aranyér, a varratszedés úgy fájt, azt hittem megőrülök), de az a kis csöppség minden fàjdalmat megér és feledtet az ember.

Hasonló szülést kívánok, mint amilyen az első válaszolónak volt!

Nem volt jó élmény sajnos. Mondtam is, hogy többet nem szülök.

Azóta eltelt pár év, és még két babám született. :)

Én mindig be voltam előtte tojva a szüléstől, az elsőnél azért, mert nem tudtam mi vár rám, a másodiknál azért mert tudtam mi vár rám, a harmadiknál azért, mert mi van, ha másképp történik.

Hát no, ez van. Tiszta dili az agyam, de csak rászántam magam újra és újra. Bár most már közöltem elég lesz! :D

nekem a félelem nagyobb volt

féltem amikor megindultak a fájások, már óbégattam, hogy neee megint jön, amikor egy ápoló szólt, hogy el kell fogadni a fájást és a babát ne stresszeljem vele, mert érzi

aztán amikor már ezerszer felnéve sem volt körülöttem senki, eljött egy pillanat amikor azt gondoltam én feladok már mindent, ha orvos nélkül szülök, akkor úgy szülük, ha belehalok, akkor belehalok.

és amikor így mindenről lemondtam, már átmentem egy ködbe, abba az euforikus állapotba amiről írnak, amikor félig vagy csak magadnál, már észre sem veszed a fájást és amikor szólnak hogy csússzon lentebb lábakat fel, mert most szülünk, akkor már csak annyi jött gondolatként, hogy ja? szülünk? az már meg sem hatott.

szóval pozitívat csalódtam.