Szülés levezetést és tarifát kérdeznem kellene a dokitól?















Én a 12. héttől jártam magánorvoshoz, és bár mindig utalt rá, hogy majd a szülésnél így csináljuk-úgy csináljuk, inkább rá is kérdeztem konkrétan, hogy szülhetek-e nála. A tarifáját is megkérdeztem, azt mondta annyit adjunk, amennyit tudunk/gondolunk.
Nyilván nem emlékszem szóról-szóra, de valahogy így hangozhatott a kérdésem:
"Doktorúr, akkor a korábbiakban megbeszéltek szerint ön fogja levezetni a szülésemet? (Igen, természetesen.). MEgkérdezhetném, hogy mennyiért vállalná ezt el?"





a paraszolvencia miatt most elég megosztott ez a része a dolognak!
Valamint a Mt.-ben történt változások miatt, csak akkor fogadhat el 3. személytől díjazást (az egyébként fizetett munkájáért), ha a munkáltatója hozzájárul!





Manapság rákérdeznek.
Az orvosok egy része megmondja szemtől szembe, nyíltan, hogy ennyi és ezért ő mit fog nyújtani. Pl. hogy az éjszaka közepén is hívhatod, ha megindul a szülés, vagy a szabadságáról is be fog-e jönni ha kell stb.
A másik része nem ilyen egyértelmű, kikerülik a választ, itt rád van bízva, hogy utólag mennyire leszel "hálás".
Na most én a helyedben ha nincs tarifája és ő nem hozza szóba, nem kérdeznék rá, hanem adok amennyit majd gondolok, én így tettem.
De sokat hallottam, hogy előre tisztázták ezt az orvossal, éppen rá lehet kérdezni, legfeljebb azt mondja, amennyit a kismama gondol.





En arra rákérdeztem, h elvállalja-e a szülésem. Válasz (maganrendelesen): "azért járnak ide a kismamák, mert azt szeretnék, h én vezessem le a szulesuket"
A tarifara nem kérdeztem rá. Én úgy gondoltam, ha nincs kifüggesztve a rendelőbe, h mi mennyibe kerül, akkor annyi a tarifa amennyit én gondolok.
Így végül lényegében az egyszeri anyasági segelyemet adtuk neki, 70.000 forintot.















Előre nem mondhat semmit, mert az vesztegetés lenne-lásd a MÁV kórházas ítéletet, pár hónapja tele voltak vele az újságok. Azt azért el kell fogadni, hogy ha a szabadidejében (nálunk pl. szombat hajnalban) bejön egy orvos szülést levezetni, és veled tölt minimum 3-4 órát, a kitolás alatt és a szülés után, akkor azt nem várhatom el ingyen a két szép szememért. Én két dolgot kérdeztem meg, hogy van-e olyan szülésznő, akivel együtt szokott dolgozni (ezt a 25-30. hét között érdemes) és a 35. hét környékén, hogy be tud-e jönni a szülésre és van-e valami, amit előre meg kell beszélnünk. Egyből értette, hogy mire gondolok, de nem kért előre semmit, ránk bízta. Nálunk végül császár lett, a varratszedésnél köszöntük meg, hogy bejött hozzánk.
Az összeg miatt ne aggódj, annyit adj, amennyit megengedhetsz magadnak. A magánrendelés*10 az szerintem inkább egy városi legenda, mint egy valós szokás.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!