Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Szülés » Ötletet várok, ennek a számomr...

Ötletet várok, ennek a számomra most fontos szülési dilemmának a megoldására hol hogy szüljek biztonsággal?

Figyelt kérdés

Az első gyermekem egy bababarát kórházban szültem Pesten, doktornő jófej, picit lehetne alaposabb is, de elégedett vagyok vele. A kórház viszont nem EDA párti. A szülésem 36. héten indult, csak a magzatvíz folyt el, semmi tágulás magától, 20 órát vártuk, de semmi. Jött a ballonnal tágítás fizikailag, majd az oxitocin injekció, nagyon nagyon fájt, két éjjelt töltöttem a szülőszobán, és amúgy is egy írtó durva terhességi cukros diéta után 49 kiló lehettem a babával együtt. Könyörögtem Edáért,hisz az oxitocin úgyis adott volt már, én úgy gondoltam, az EDA-t pont ilyenkor célszerű bevetni. Nem akartak adni pedig tényleg nagyon lassan és fájdalmasan tágultam. Végül a férjem hála Istennek kiverte a palávert, és én is nagyon határozottan mondta a szülésznőnek hogy márpedig most ezt elintézi,(dokim nem volt ott épp a kórházban) és kész. (fizetett volt a doki is, a szülésznő is.)

Megkaptam, 2 óra múlva megvolt a baba, tök jó volt az egész utána, ki is tudtam tolni, hisz az EDA másfél órás hatása alatt csak pihentem és tágultam, és lebegtem.

Nos, most újra babát várok, a dokim segített mindkét babát megfoganni, a terhesség alatt is ellát a szükséges gyógyszerekkel, emberileg is jó járni a terhesgondozásra hozzá. De EDA-ban ő is a kórházi elvek alapján gondolkodik, nem szereti, mindig mindenkit lebeszél róla szülés előtt és alatta is, merthogy nem jó a mesterséges oxitocin. Próbáltam más dokit is, de Pest mellett élünk, nem nagyon tudjuk kilogisztikázni. A réginek a rendelője közel van hozzánk, kicsi gyerekkel ez nem mellékes, az ő árait még meg tudom fizetni, nem elszállt árak, ismerek mindent ebben a kórházban, közel van, szuper a csecsemőosztály, a szoptatási tanácsadás.

Arra volna szükségem, hogy bebiztosítsam a lelkemet afelől, hogy ha ilyen módon lenne megint a szülés, akkor utolsó mentsvárként megkapom az EDÁT (sok barátnőm szült ott, nekik nem sikerült egyiküknek sem kikönyörögni az EDÁT). Ötlet?

Köszi, hogy végig olvastad, nekem ez most írtó fontos, hátha van valami öltet, olyasmire gondolok, hogy pl. ebben a kórházban volt egy meddőségi műtétem, és ott egy szimpi antesztes dokinő. Pl. ha vele megbeszélem, hogy pénzért megfogadom, ha szükségem volna EDÁRA, és akkor felhívhatom, s bejön??? Vagy ez hülyeség?? Ötlet?


2013. okt. 29. 09:46
 1/8 anonim ***** válasza:

Talán nem hülyeség megkeresi a kórház anesztesét ezzel a kéréssel, hátha némi juttatás fejében ott lesz, ha szükség lenne rá. De attól még szerintem az orvosod dönti el, hogy mit ad. Amúgy szerintem totálisan indokolt volt az EDA, szerintem oxy mellé automatikusan kellene, hogy járjon.

"De EDA-ban ő is a kórházi elvek alapján gondolkodik, nem szereti, mindig mindenkit lebeszél róla szülés előtt és alatta is, merthogy nem jó a mesterséges oxitocin." -ezt a mondatot nem értem. Mesterséges oxyt kaptál, mi a nem jó ilyenkor az EDA-ban? Ha elérted a megfelelő tágulást, simán kaphatod. Szerintem beszélj az orvosoddal is, és ne hagyd magad lerázni. Főleg, hogy már van tapasztalatod az EDA-val.

2013. okt. 29. 09:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/8 anonim ***** válasza:
ez az István? Csak mert én ott szültem, oxitocin volt, EDA nem, soha többet így. Jó lenne tudni, ha ott ez a rendszer, nem megyek oda újból.
2013. okt. 29. 10:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/8 anonim ***** válasza:
A Péterfy Kórház szóba jöhet? Maximálisan támogatják az EDA-t, van rooming-in és PIC is. Tudom, rossz váltani és egy új helyre menni, de érdemes lehet átgondolni, megérné-e, illetve mi szól a mostani hely mellett és ellen, neked mi fontos.
2013. okt. 29. 10:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/8 anonim ***** válasza:
sajnos nekem is nagyon nehez szulesem volt es a 11 keruleti szent imre korhazban lese sz@rtak mikor kertem ! most masodik babaval elmentem egy masik dokihoz aki a SOTE II van es tegnap voltam meg korai mert 14+3 hetes vagyok meg de ezen jar az eszem egyfolytaba gondoltam megbeszelem vele mar az elejen mert nem szeretnek 30 valahany heten meglepodni hogy o nem ad EDA t ! de hala istennek MEGNYUGTATOT ES MEG LETT BESZELVE HA NEADJ ISTEN UGY JARNEK MINT AZ ELSOVEL KAPJAK edaT ES HA UGY ERZEM HOGY KELL AKKOR IS ADJANAK ! KEDVES KERDEZO HA GONDOLOD MEGADOM AZ ELERHETOSEGET MAGAN RENDELES 5 KERBEN VAN!
2013. okt. 29. 11:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/8 A kérdező kommentje:
2.Írok neked privit majd, mert de, és vannak rá elméleteim már, hogy miért van az így. Amint hagy a lánykám, írok.
2013. okt. 29. 11:21
 6/8 A kérdező kommentje:

Péterffy-t akartam, el is mentem egy doki magán rendelésére, ami még Bp. felénk eső részén van, és az orvos nagyon-nagyon jó, de PONT MOST ELKÖLTÖZIK A RENDELÉSE ÉSZAK PESTRE, DÉL PESTRŐL!!! uhh..

Sajnos nálunk a gyerekfelügyelet miatt nem mindegy mennyit kell a dokihoz utazni, mert nem annyira megoldott, vezetni sajnos nem vezethetek autót mert a szemem nem olyan jó, így muszáj körülményesen válogatnom, hogy minden szempontnak megfeleljen.

2013. okt. 29. 15:04
 7/8 anonim ***** válasza:
Én 1x szültem a Péterfyben,2x az Istvánban.A Péterfyben szinte kérés nélkül is adják az EDA-t(én is kaptam,az első fájástól 4 óra telt el a baba megszületéséig).Arra készültem,hogy ott is kérek EDA-t.Le is volt beszélve(a a dokimmal),de nem került rá sor,mert olyan gyorsan szültem mindkét alkalommal(3 óra,ill. 2 óra alatt az első fájástól),hogy nem kértem.Én úgy gondolom a dokival vagy a szülésznővel beszélj erről,ők elmondják-az adott kórházban-mi a szokás.
2013. okt. 29. 15:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/8 anonim ***** válasza:
Èn a Margitba szûltem,amikor bekötöttèk az oxit mondta a dokinôm hogy fog adni edàt is ha elkezdtem màr tàgùlni.Nem is èrtem neked mièrt kellett könyörögni èrte?! Oxihoz autòmatikusan adni kène.
2013. nov. 4. 11:29
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!