Mi történik velem? Sajnos a szülés eléggé megviselt, nem volt komplikációmentes. A kórházban közel 1hónapot töltöttem. A babát szülés után 1héttel érinthettem meg, kesztyűben és maszkban. Most már itthon vagyunk.

Megkérdezhetem, hogy végződött a szülésed?

Csak azért kérdem, mert nekem is voltak hasonló érzéseim a sürgősségi császár miatt (altattak, nem láttam a picit,oxigént kellett kapnia, rossz apgar-ja lett és ezért mind magamat okoltam) és én sem éreztem az enyémnek. Szerettem már akkor is, de pl. sokáig nem mondtam neki azt,h. kisfiam...

Szia!

Szegénykém, érthető, ami most végbemegy benned.

Gondold el, kimaradt az életedből a babavárás legfontosabb 3-4 hete, nem voltál felkészülve a szülésre.

Aztán császároztak, majd elszakítottak a babától egy hónapra.

Ez iszonyú!

Teljesen rendjén vannak az érzéseid, hiszen tulajdonképpen 1 hónapíg tényleg nem a te babád volt, nem viselhetted gondját, nem szoptathattad.

Az első pár hét, az első szoptatások mind-mind az anya-baba kötődését erősítik, ami Nálatok csak most kezdődik.

Szerintem próbáljatok minnél többet egyedül lenni a babóval, meghitten, csendesen, ismerkedj Vele, nézegesd kezecskéit, lábacskáit, a mosolyát, miközben alszik az apró fintorait. Érezned kell, hogy Rád van utalva, és Neki is azt, hogy szüksége van Rád!

Szoptatás a legmegittebb dolog a világon, miközbe egymás szemét nézitek merően.

Egy baba nézése szoptatás/etetés közben hidd el, a lelkedíg hatol.

Úgy néz, merően, mintha vizsgáztatna. Beléd lát.

Nyugodj meg, kialakul ez lassan-lassan, de mindkettőtöknek idő kell, hiszen rettentően kitolt veletek az élet.

Nagyon nagy kitartást, és türelmet.

Kívánom, hogy minnél előbb átélhesd az anyaság örömét!

Írj majd, mi van Veletek.

Üdv.