Természetes szülésnél is van infúzió? Vagy mikor adják?
Bocsánat a buta kérdésért, de rettegek tőle, ahogy a tűtől bármikor.
Még csak t
Nem tudom ki írta, hogy az nem tű, de nekem egy 10 centis vastag tűt húztak ki a karomból, amikor szóltam, hogy ugyanmár legyenek kedvesek megszabadítani tőle.
Infúziót nem kaptam, egy méhszájlazító volt csak, és egy oxy a lepény megszületése után, ez mindegyik kb 2 sec lehetett, míg beadták. Én is gyűlölöm a tűket. Hú de kivoltam, mikor fájás alatt próbálta meg bekötni a szülésznő, próbálkozott egy darabig, nem sikerült, aztán 10 perc múlva megint. Esküszöm, ez az egyik legrosszabb élményem a szülésről.
Mindemellett abszolút túlélhető :)
3x szültem simán, elsőnél kaptam kis oxitocint- miután megbeszéltük a dokival, hogy kelleni fog- akkor kötötték be, de nem volt fájdalmas- és szülés után rögtön ki is szedték.
2-3. szülésnél semmi tűszúrás nem volt, fel sem merült- és nem kötöttek be autómatiusan se semmit!
Szent Imre kórházban szültem egyébként mindháromszor.
Oxit mindenképp infuzioban adják?
Én popsiba kaptam valamit, úgy tudom oxi volt.
Persze több éve. Azóta nem tudom hogy van.
Nekem ezen kivul mást nem szurtak.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!