Már a szülés előtt keressem fel a gyermekorvost?
mi szülés előtt "bejelentkeztünk" a háziorvosunkhoz. így legalább fogalmunk volt róla, hogy kicsoda és az orvos is tudta, hogy mi kik vagyunk. elmondta, ha megszületik a baba szóljunk és akkor kijön hozzánk, illetve, hogy miket fog ő felírni amiket nekünk nem kell megvásárolni.
Azt hiszem ezt a kezdeményezést ő is értékelte és mindig nagyon segítőkész velünk.
Mi is fel akartuk keresni, bár ismertük, mivel anno nekem is ő volt a gyerekorvosom. Aztán a védőnő mondta, hogy mivel helyileg hozzá tartozunk, ezért "kötelessége" elvállalni minket. Csak akkor érdemes felkeresni előre, ha egy másik városhoz tartozó orvost szeretnétek, mert akkor ha sokan vannak nála, nem biztos, hogy elvállal titeket.
A szükséges recepteket szerencsére a védőnőnk felíratta vele, így nem kellett azután rohangásznunk.
Nálunk úgy volt, hogy mikor megszültem, felhívtam a védőnőt. A gyerekdokit ő értesítette a babámról (akihez tartozunk, a körzetit). Amikor hazajöttünk a kórházból, másnap eljött látogatni a védőnő, harmadnap pedig a gyerekorvos.
Akihez tartozol körzetileg, annak muszáj elvállalnia téged illetve a babádat.
Én direkt kértem a védőnőt, hogy adjon hozzá időpontot, mert hiába körzetileg hozzá tartozunk, ha nem lett volna szimpi, máshova vittem volna a lányomat.
De egy nagyon patent, talpraesett dokinénink van.
Ja, meg azért is érdemes elmenni, hogy a szülés után apa kiválthassa a recepteket, ne akkor kelljen vakarózni, mivel is fürdeted este a gyereket.
Én még másik városban laktam 39 hetesen, de ott sem, itt sem kellett felkeresni a gyerekorvost.
A védőnő átadja az adatokat, ha a körzetihez fogsz tartozni, és ők mindent elintéznek egymás között. A hazajöveteletek napján, vagy másnap együtt felkeresnek téged-én is akkor láttam először a gyerekorvost.
De persze elmehetsz hozzá, bemutatkzhatsz, beszélhettek prá szót, ez neked is jó, neki is jó.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!