Dél-pestiben apuka hol tartózkodik a császár műtét alatt? Akinek progis császár volt, és reggel ment be, mikorra esett a műtét? Addig apuka hol várakozik? Megvan a fix műtéti időpont vagy egyszer csak sorra kerülök?
Úgy emlékszem, hogy adtak neki egy cipőre húzható eldobható zacsiszerűséget, és adtak neki egy hátul kötős steril műtősrucit is. Akkor rögtön nem foghatta meg a picit, csak lefilmezte, ahogy bebugyolálták, ellátták, köldökcsonkot elkötötték, meg ilyenek.
A műtétről: nekem azért kellett császárral szülnöm, mert nem tágultam. Saját lábamon besétáltam, felülve az asztalra be kellett görnyednem, beadták gerincbe az érzéstelenítőt, lefektettek, és kb. fél óra volt az egész (reggel 6-kor történt). Utána a császáros őrzőben voltam másnap reggelig. Ami fontos volt: műtét után 6 óráig nem lehetett felemelni a fejet, csak a párnán forgatni. Hogy tudjak inni, bevittem magammal poharat, és szívószálat, és ez nagyon jól jött, csak a fejemet kellett elfordítanom, és már ihattam is. Kb. 6 óra múlva lehetett felkelni, akkor le is kellett zuhanyozni. Egyébként közben, olyan 11 körül behozták hozzám kisfiamat, és ott aludtunk - ő pólyában a karomon, nővérek odatették mellém. Este szopiztathattam meg először a császáros őrzőben. Másnap reggel kerültem át a szobába (kétágyas, direkt én kértem így), ahová hozták a prüntyőt minden nap este 10-ig voltak velünk a picik, éjszakára elvitték őket, így jó volt, hogy tudtunk pihenni is kicsit.
Szia!
Én 37 hetes kismama vagyok, és valószínűleg én is programozott császárral fogok szülni a Dél-pestiben, mert még mindig farfekvéses a bébi.
Te mire vagy kiírva?
Kedves Julcsi!
Köszi az infókat!
Hétfőn megyek 6-ra,eddig többet nem tudok,nincs fogadott dokim,akihez járok elég szűkszavú,úgyhogy fix dolgokat pénteken tudok meg. olyan kuppakos kulacsot már beszereztem,mert próbáltam szívószálasból is inni,de az kiborulhat,úgyhogy marad ez. valahogy nem is bánom h a férjem a műtét közelébe se jöhet, így is tiszta ideg :))
köszi mégegyszer mindenkinek,ha bizonytalan vagyok még pénteken is valamiben akkor jelentkezem!
csoki minidig van nála :)))
nem mondott megint semmit a doki,csak annyit h menjek és majd ott megtudom.. szuper..:(
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!