Négy évvel ezelőtt gyermekem légzészavarral született. Eleinte úgy gondoltuk, ne legyen több gyerekünk, mert éltünk. Most viszont mégis szeretnénk. Merjünk rá vállalkozni?
Kislányommal voltak gondok az elején, többször voltunk kórházban és bevallom nem akartam ezt átélni még egyszer. Még most is vannak bennem félelmek, de azt tudom, hogy lesz második. Biztosan lesz, mert tudom, hogy szeretnénk most már kistesót, és megbánnám később, ha nem vállalnám be a másodikat.
Menj másik dokihoz, keress egy olyat, akiben megbízhatsz, és akkor reméljük nem lesznek ilyen problémák, mint az elsőnél.
Amúgy azóta van valami baja a gyermekednek? A légzészavar a későbbi életére is hatással lett?
Nem, ahogy lejött 3 hét után a gépről, semmi baja azóta sem.Nagyon egészséges, okos, vidám gyerek, semmiben nincs elmaradva, és azóta sem tudjuk mi volt a probléma. Illetve én tudom, de az orvosom cáfolta!
Mindegy, szóval tökéletesen jól a van azóta is a fiúnk, és így négy év után már elhalványodtak annyira a rémségek, hogy belevágnék újra. Az újabb császárt is bevállalnám érte, pedig pokoli volt, én magam is nehezen épültem fel, valószínű a leli stressz miatt is. Eredetileg 3 gyerkőcöt szerettünk volna a férjemmel,de mostmár a kettőt is jó ha meg tudjuk valósítani! Köszi a választ, bizakodom!
Mia 6 lázgörcsután gondolkodtunk el ezen. De pozitivan álltunk hozzá és most már 6 hónapos a kisebbik fiam.
El lehet képzelni,hogy mit éreztem az első betegségnél.
Aztán most úgy vagyok vele, hogy ő nem lázgörcsveszélyes és bizom benne,hogy nem is lesz az.
Szerintem csak igy lehet - attól, hogy az elsővel ,, bajok,, voltak-a másodiknál nem kellhogy legyen:)
Mi belevágtunk.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!