Férfiak, akik ott voltak a szülésnél! Milyen élmény férfiként ott lenni, amíg a feleség vajúdik, és szül?

Én nagyon szeretném, hogy a párom bent legyen velem, de ő nem akar. Azt mondja, hogy rossz lesz látnia, ahogy szenvedek, nem bírja látni a dolgokat, és a haszontalanságot is emlegette.

Erőltetni nem akarom, de van még időnk, még rá fogok kérdezni, úgyhogy várom én is a véleményeket!

Van egy olyan érzésem,hogy nem sok apuka válaszát fogod olvasni...

A tehetetlenségtől nagyon félt az én párom is! A vége az lett,hogy "majd meglátjuk,bemegyek e".

Amikor idő lett,akkor még itthon (az éjszaka közepén jött ránk a szülhetnék) feszt kérdezgette,hogy mit csináljon,mit hozzon,kell e valami... Nagyon édes volt,hogy izgult! Hamar hívtuk a mentőket,a párom utánunk jött kocsival,de nem engedték be,azt mondták neki,hogy már megszületett a lányunk,pedig akkor még csak az adatainkat vették fel. Biztos vagyok benne,hogy ha nem maradt volna le,akkor Ő is a világ egyik legszebb élményében részesült volna!!!

Egy biztos! A szülő nőnek (nem mindenkinek) nagyon fontos,hogy a párja mellette legyen abban a nehéz,de mégis oly édes pillanatban! Mivel nem lát olyat az apuka,amit nem akar,így esetenként még a kapcsolatukat meg is erősíti,ha együtt vannak a szülésnél is,és nem csak a "gyártásnál".

Én is csak közvetíteni tudom a párom véleményét, illetve a saját szemszögömből elmesélni. Ő nagyon nem akart bejönni. Első gyermekéről lemaradt, szó szerint. A második gyermekénél szinte kényszerből volt ott, megegyeztünk, hogy kimehet, amint élesre fordul a dolog: nem akartam egyedül vajúdni (nagyon jó, ha van, aki megmasszírozza az ember hátát, ad egy korty vizet, ad egy zsebkendőt, megmelegíti a talpadat...és egyáltalán, van kivel beszélgetni még az elején, hogy ne a fájásokra figyelj...), ő viszont nem akarta látni, hogy szenvedek és semmit nem tud tenni, pedig ő "okozta"!

Tisztára rosszul volt az elején, a szülésznővel együtt őt kellett pátyolgatni, megitatni, leültetni, nehogy elájuljon...

Aztán később már simán ment minden, segített, ahol tudott. És olyan gyorsan élesre fordultak a dolgok, hogy szegénykém nem mehetett ki, segítenie kellett a szülésznőnek (vasárnap, sehol egy lélek csak az ügyeletes doki - aki mellesleg az én orvosom volt - a szomszédban egy komplikált koraszülés, pont egyszerre szültünk, úgyhogy a dokim vele volt elfoglalva...)!

Azt mondja, nem bánta meg, sőt, azt bánja, az elsőnél nem volt ott!

Ő látott olyanokat is, amit én se szívesen néztem volna végig, de ez nem lett kárára későbbi szexuális életünknek, alig bírta a 6 hetet kivárni.

Barátnőm férje nem volt bent, mégse képes azóta hozzányúlni a feleségéhez, amióta anya lett belőle :-(

Nem (csak) ezen múlik.

Azt hozzátenném még - bár nem erről szólt a kérdés, hogy az első gyereknél még én is úgy gondoltam, jobb ha egyedül csinálom végig, engem ne lásson kiszolgáltatottan, meg nyavalyogva a szerelmem. De sokkal nagyobb kontroll, nagyobb tartás volt bennem így, hogy bent volt Ő is - egy jajgatás se hagyta el a számat, és nem is fájt annyira!

Mindkét fiam születésénél bent voltam a feleségemmel a szülőszobán.

Az elsőnél a vajúdás 3 óra volt, erős hányingere volt, többször hányt is.Aztán nagyon izzadt, én törölgettem a homlokát.De őszintén szólva sok segítségére nem lehettem, elég idétlennek is éreztem magam.

Amikor a tolófájások jöttek a fejéhez álltam, próbáltam tartani, amikor jött a fájás.De igazából szerintem észre se lehetett venni, hogy ott vagyok.

Viszont a végeredmény mindent megért.A fiam látványa égette belém az érzést, hogy APA lettem!Könnyeztem is.

A második már sima menet volt(legalábbis nekem), hipnózissal szült a nejem, tulajdonképpen csak feküdt az ágyon és mintha aludt volna, meg sem mozdult.

Az ujjával jelezte amikor jött a tolófájás.Akkor megint a fejéhez álltam, de nem kellett segíteni, egy nyomásra kint volt a kisfiam.Itt már rutinos voltam, előkaptam a fényképezőt és csináltam néhány remek fotót a fiamról és anyukájáról, mindnyájan mosolygunk rajta csak a kicsi ordít:D

Szerintem sok segítséget nem jelent az apa a szülésnél(legalábbis a feleségem szerint, azt mondta, hogy ő teljesen kizárta a külvilágot és csak magára és a babára koncentrált, így mindegy volt neki, hogy ki van ott és ki nincs). Nekem a legnagyobb élmény az volt amikor először láthattam meg a fiaimat.

Mondjuk könnyen és gyorsan szült a feleségem, ő se volt kimerülve utána, lehet egy komplikáltabb szülés jobban megviselt volna.