Mit tudok tenni ebben a helyzetben?
Szia!
A védőnő vonal nagyon jó. Arra gondoltam, hogy a barátnőm óvodapedagógus és mivel Ő viszonylag közel lakik (autóval 10 perc), neki saját lakrésze van és talán megpróbálom Őt megkérni, esetleg ha hétköznap lenne az indulás a kórházba akkor még dolgozni is magával tudja vinni (már felajánlotta, hogy ha van valami dolgunk szívesen vigyáz rá). Hiába laknak anyámék 1 utcányira nem akarnak vigyázni a gyerekemre. Még arra gondoltam, hogy mivel az öcsém is ott lakik ezért rácsörgünk, amikor jönnie kellene és vigyáz a lányunkra. Nappal itthon már szobatiszta így gondja se lenne vele. Január közepére vagyok kiírva, de éjjel vagy 2 órát gondolkodtam, hogy hogy legyenek a dolgok. Csak lesz valami megoldás addig. De a védőnővel beszélek mindenféle képen! Nagyon szépen köszönöm a felajánlást! Nagyon boldog babavárást!





A második kicsit egyedül szültem meg, apa itthon hortyogott.
Mi vaklármával mentünk be 17éjjel, aztán műszakváltással ki is tessékeltek a szülőszobákról az osztályra.
A délelőtti látogatás lejárt a férjemnek is el kellett jönnie. Du már nem jött be, maradt itthon a fiunkkal. Én éjfélkor szóltam a szülésznőnek, hogy talán kezdődik valami. Apának arra nem volt ideje, hogy kettőt pislogjon, nemhogy beérjen hozzánk, már meg is volt a lányunk(2óra alatt)
Csak azért írom, mert mi is úgy kezdtük, hogy amíg nem érzem tehernek bent van, várakozik az ajtóban stb, de velem van. Aztán az élet úgy hozta, hogy egyedül, nagyon ügyesen megoldottuk a kicsivel a dolgot. És lehet ti is így jártok, és feleslegesen töröd a kobakot.





Kedves 87%-os!
Úgy irigylem azokat akik 2 óra alatt megszülik a kisbabájukat. Én most úgy érzem, hogy nem tudnám a férjem nélkül megszülni. Téged irigyellek a bátorságodért, mondjuk sajnos nem volt más választásod!
Kedves 82%-os!
Nagyon szépen köszönöm aranyos vagy.
Most beszéltem az öcsémmel ha kell még szabadnapot is kivesz, hogy tudjon vigyázni az unoka húgára. A tesóm barátnője is jó fej volt, mert bevállalta, hogy januárba ameddig a kicsi meg nem születik csak Ő fog jönni (másik megyébe lakik, mint Mi) és segít majd addig rendbe rakni stb. Ha az öcsém munkába lenne és úgy akarna jönni a kicsi akkor az egyik barátnőm aki 1 utcányira lakik elvállalja a lányomat. Utána meg legfeljebb bemegy érte az öcsém, aki vállalta, hogy 2 héttel a szülés előtt ideköltözik, hogy bármikor riasztható legyen.
De azért konzultálok a védőnővel is nem árt egy B terv is!
Mindenkinek nagyon szépen köszönöm a választ!





Nekem is csak a tesó vonal volt a járható út, ő is eljött volna a munkából is, ha úgy alakul, szólt odabent, h hamarosan szül a huga, a kollégák megértették.
Épp délután 4 körül hívtam, hogy legyen készenlétben mert vszeg szülés lesz. Fél óra múlva hívtam megint, h a férjem jön értem és őt hazafelé felveszi valahol. Még épp időben ideértek és tudtunk menni a kórházba Apával. Neki sincs autója.
A nagylányom 2,5 éves volt akkor és havonta csak 1x találkoztak a tesómmal.
Én felkészítettem a lányomat, sokat beszéltem neki arról, hogy ki fog rá vigyázni és hogy jót fognak játszani. Ezt se felejtsd el. Felkészíteni a nagytesót, hogy kivel lesz.
Meglásd, nem lesz semmi gond. Főleg, hogy erre is gondolsz időben.
Könnyű szülést kívánok!
A 2 óra alatt megszülthez: akkor én vezetek, mert nekem 1,5 óra volt a 4 perces fájásoktól számítva. :))





Azt mondták a kórházban amikor a várandósan anno, hogy a mentő nem jön ki ameddig el nem folyik a magzatvíz. Ha esetleg úgy lesz, mint a lányomnál, hogy burkot kellett 11 óra vajúdás utána akkor én itthon halok meg az biztos! Hangsúlyozom: AZ APA NEM MARAD ITTHON! JÖN SZÜLNI VELEM! Lehet, hogy sokan egyedül szülnek, de én nem vagyok ennyire erős ebben a témában! Nem fogom tudni egyedül megszülni!
A barátnőm aki 1 utcányira lakik tőlünk azt mondta tegnap, hogy megoldjuk mert nekik 2 kocsijuk is van! Megígérte, hogy minden úgy lesz ahogy én szeretném. Azért konzultálok a védőnővel, mert muszáj a B terv. Köszönöm a válaszokat és a segítségeket!





Hú, nem irigyellek. Én bátyámék 2. babájának születésekor vigyáztam a 15 hónapos nagylányra. Októberben született, már augusztusban megbeszéltem (a szerencsére toleráns) főnökömmel, hogy októberben lesz egy nap, amikor betelefonálok, hogy na, MA nem tudok jönni, mert...
Azért fuss még egy kört, hátha valaki mégis meg tudja neked oldani. Remélem, sikerül!
Jó babavárást!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!