Farfekvés- spontán szülés vagy császármetszés?

Mostanra túl vagyok a szülésen, gondoltam megosztom tapasztalatomat Veletek, hátha segítségére lesz valakinek. Sokat böngésztem a neten, mert kicsit kétségbe voltam esve a farfekvés miatt. Bíztam benne az utolsó pillanatig, hogy megfordul a gyerkőc, beszéltem hozzá mindig, amikor ébren volt, de csak nem akart megfordulni. Olvastam különféle módszerekről, hogyan lehet elérni fizikai ráhatással, hogy a kicsi megforduljon, de nem akartam kockáztatni, hogy esetleg a köldökzsinór rá van tekeredve és azért nem tud fordulni, vagy éppen túl rövid, stb. Elég sok oka lehet, ha nem fordul meg a baba. Szerettem volna spontán szülni, mert biztosra veszem, hogy a gyereknek is szüksége van a szüléskor- születéskor felszabaduló hormonokra, ugyanúgy, mint az anya szervezetének. Amit semmiképpen nem akartam megengedni, az a programozott császár- amikor időpontra behívnak és 1-2 óra múlva már kint is van a baba a hasamból. Ez szerintem nagyon drasztikus beavatkozás. Úgy gondoltam, hogy szülésznőt fogadok csak, orvost nem, ám ő rábeszélt, hogy keressünk egyet, mert a szülés nem lesz egy könnyű futam, olyan orvos kell, aki vállalja, hogy spontán megszüleszt, főleg úgy, hogy az első babámmal vagyok várandós. Ráadásul, ha nem lett volna orvosom, akkor 99%, hogy behívtak volna műtétre egy fix időpontra.

Szóval a szülésznőm tanácsára kerestünk egy orvost, aki vállalta, hogy megpróbál megszüleszteni spontán.

Ami kicsit zavart az elején az volt, hogy be szerette volna indítani a szülést, nem akarta megvárni, míg magától indul. Végül csak meggyőztek az érvek, miszerint a köldökzsinór egy nagyobb fájásnál előre bukhat a baba lába alá, ami oxigénhiányt okozhat (nekem nem csak hogy farral volt, de még egy kicsit harántban is, tehát semmi nem torlaszolta el a szülőcstornát). Másik dolog ami meggyőzött, hogy semmiképp nem szerettem volna, ha spinális érzéstelenítővel műtenek, ha mégsem tudok spontán megszülni. Ekkor ugyanis a műtét után 12 órán keresztül nem lehet felemelni a fejet, különben nagy valószínűséggel rettentő fejfájással ébred másnap az ember. Plusz a babát sem tudtam volna ellátni a műtét után- bababarát kórházban szültem, ahol a kicsit nem viszik el az anyjától, csak ha külön kérni. Szóval mindenképp epidurális érzéstelenítőt szerettem volna kapani, azt meg sürgősségi beavatkozásnál nem lehet kérni, mert kb. 20 perc, amíg hatni kezd. Valamint hogy aznap, amikor beindítanánk, ő az ügyeletes és ő dönt mindenben.

Szóval a megbeszélt időpontban bementem a kórházba, felkészítettek a szülésre- feltették a tablettát, ami beindítja a méhösszehúzódásokat, majd jött a kellemes kis beöntés, végül az oxitocin infúzióban, majd megszúrták az epidurálist. Minden renben ment, miután az oxitocint bekötötték, kb. fél óránként 1 újjnyit tágultam, viszont a fájások nem voltak kielégítőek, félő volt, hogy fájásgyengeség miatt a kritikus pillanatban nem tudtam volna nyomni, így az orvosom a műtét mellett döntött. Felgyorsultak az események, fél óra múlva már a mellkasomra tették a kislányomat, amíg engem varrtak. A műtét maga nyilván nem fájt, mert mellkastól lefele béna voltam, azt viszont éreztem, ahogy „cibálnak”. A férjem látott belőle valamennyit, azt mondta, hogy akkor sírta el magát először.

Műtét után, míg engem bevittek a pihenőbe, addig a kicsit megérték, megmosdatták, majd bebugyolálva, de nem felöltöztetve hozta a büszke apuka.

Kicsit brutál volt úgy szoptatni, hogy azt sem tudtam hol vagyok, de így ketten megoldottuk. 12 órát kellett lent maradnom a pihenőben, a babám szinte végig meztelenül aludt rajtam, annyira jó érzés volt, ahogy összemelegedtünk.

12 óra elteltével fel kell állni, el kell menni zuhanyozni és pisilni kell, ez a kettő a feltétele annak, hogy leengedjenek az osztályra. Szeretncsére sikerült mindkettő, bár gondolom nem kell mondanom, hogy a fájdalomcsillapító hatása múltával mennyire fáj a mozgás. Kaptam ott még fájdalomcsillapítót a fenekembe, de semmit nem ért…

Annyi szurit, mint aznap nem hiszem, hogy kaptam eddigi életemben egyszerre. Úgyhogy a végén inkább szenvedtem, de nem kértem még egyet.

Szerencsére minden rendben volt velünk, így az ötödik nap hazajöhettünk. A tejem az ötödik napra indult be, de azt hozzá kell tenni, hogy az előtte lévő négy napon 24 órából 36-ot a cicimen volt a kicsi. Fekve nem tudtam mozogni a sebem miatt, tehát szoptatni sem tudtam, mert nem tudtam odaevickélni a kicsi szájához, így ott görnydtem az ágy szélén és csak szoptattam meg szoptattam, persze a falat kaparva, mert hát mit tudtam én hogyan kell, és a mellbimbóm berepedezett…Ez szerencsére csak kb. másfél hétig tartott, utána már én is jobban tudtam mozogni, a szoptatás is sokkal jobban ment és már a mellbimbóm sem vérzett. Amúgy az első héten, ahogy a kórházból kikerültem, egy fotelben aludtam, mert nem tudtam fekvő helyzetből felülni, csak nagy kínok árán.

A műtét után kb. 3-4 héttel tudtam azt mondani, hogy most már nem fáj a sebem, csak érzékeny. Most 2 hónapja, hogy szültem, de még mindig érzem, főleg, ha sokat megyek. De hát egyre csak jobb lesz, ez vigasztal.

Remélem, hogy tudtam segíteni.