Miért szeretné olyan sok kismama, hogy idő előtt szülessen a babája? Itt olvasok elég sok 36-37-38 hetes kismama által írt "ugye ez már a szülés előjele? " és "típusú kérdést.

Az én fiam már hat hetes, de még friss az élmény, hogy milyenek is voltak a terhesség utolsó hetei.

Tökéletesen megértem a kismamákat, aki nem bánnák, ha 2-3 héttel hamarabb megszületne a babóca, de most utólag már inkább türelemre intem őket.

Még akkor is, ha az orvos nagy babával "rémisztget".

Sok érvet fel lehet sorakoztatni amellett, hogy miért is lenne jó kicsit hamarabb szülni. Én is tudtam mondani százat.

Például nekem is azt mondta a doki, hogy hatalmas lesz a babám. Bőven négy kiló feletti és jobb lenne mindkettőnknek, ha 38. héten jönne. Én sem aludtam jól a pocakom miatt, zavart a mozgásban is, bálnának és lassúnak éreztem magam, pedig mindig fürge voltam. Fájt a derekam, a combomban folyamatosan izomláz volt a 35. héttől, a lakást hosszabb időre nem hagyhattam el, mert bárhova is indultam, fél órán belül haza kellett érnem a pisilés miatt. És rendkívül türelmetlen voltam, tudni akartam, hogy a babám egészségesen megszületik, én is túlélem a szülést, látni akartam, fogni őt. Az egészre már csak az tette fel a koronát, hogy a 37. héten begyulladt egy fogam, amit a doki nem volt hajlandó kihúzni (majd csak szülés után), az egy hétig tartó fogfájás után pedig kijött az aranyerem, ugyanis a babám beilleszkedett és ott lent nyomott mindent. Semmi sem enyhítette, csak azzal nyugtattak, hogy szülés után, ha lemegy a teher, majd ez is jobb lesz. Nem volt nap, hogy ne sírtam volna többször is a fájdalomtól, mert a fogfájásra gyógyszert nem szedhettem a baba miatt, az aranyerem meg egyre durvább volt. Szóval el lehet képzelni, hogy mennyire vártam már a végét...

De nem szültem. Betöltöttem a 39. hetet és még egyben voltam. Ki tudja miért, de megszűnt a fogfájás és az aranyér sem fájt egyik napról a másikra. Négy nappal később hirtelen elfolyt a magzatvíz, majd beindultak a fájások és villámszüléssel három óra múlva már a kezemben volt a fiam épen és egészségesen.

És most lehet engem kikacagni.

Az azt követő három hétben arról álmodoztam esténként, hogy milyen jó is volt terhesnek lenni és most mennyivel nehezebb... Merthogy folyamatosan aggódtam, aggódtam a babáért, hogy mindent jól csinálok-e, hogy nincs-e baja, valóban egészséges-e, ahogyan a kórházban mondták. Eszik-e eleget, alszik-e eleget, nem alszik-e túl sokat, stb. Aggódtam magamért is (önző disznó módjára), hogy rendbe jönnek-e lent az izmaim (gátvédelemmel szültem repedés és vágás nélkül, de az izmaim nem működtek az első napokban), lesz-e tejem, leszek-e még a régi, lesz-e időm mindenre. És emellett ott volt a hatalmas nagy fáradtság és az, hogy háborgott a lelkem, mert a baba mellett egy egyszerű étel megfőzése is órákon át tartott nyűgösebb napokon, a lakást részletekben takarítottam, enni meg sohasem volt időm. Mire mégis végeztem a házimunkával, addigra felébredt a fiam és kezdtem mindent először. Csak egy dolog maradt ki rendszeresen a napi programból, mégpedig a pihenés. Okés, az is hozzájárult a ramaty lelkiállapotomhoz, hogy két héttel a szülés után még mindig nem volt tejem, éjjel nappal fejtem, aztán meg a kórházat jártam néhány napig, mert kiderült, hogy a méhlepény vált le rosszul, azért nincs tejem. Őröltem magam, hogy hibás vagyok, fogyatékos, aki nem tud szoptatni, pedig ez lenne a világ egyik legtermészetesebb dolga.

Szerencsére túltettem magam ezen és kezdtem színesebben látni a világot. Már élvezem az anyaságot, szeretek a babával lenni, nem tartom nyűgnek az egészet (ahogy tartottam sajnos néhány napig), nem félek már az előttünk álló problémáktól. Még főzni és takarítani is van időm (de az elmúlt hat hétben nem volt még egyszer sem olyan tiszta a lakás, mint akkor, amikor még terhes voltam és ha lassan is, de volt időm megcsinálni). Néha a napi négy óra helyett már hat órát is tudok aludni, igaz, nem egyben, hanem 2-3 részletben. De az is igaz, hogy szülés óta nem voltam olyan kipihent, mint szülés előtti bármelyik napon.

Szóval most már tudom, hogy optimistán álltam hozzá a dolgokhoz, vigyorgok magamon, amiért terhesen azt hittem, hogy majd szülés után babával az oldalamon gyorsabban végzek a házimunkával, amikor azt gondoltam, hogy többet fogok tudni aludni, illetve kipihentebb leszek.

Jah és bárhogy mondta a doki a nagy babát, végül így a kiírt dátum előtt három nappal 3660 grammal született meg a fiam, tehát nem lett óriás baba, hanem pont jó. Szóval ennyit arról, hogy mostanában minden második kismamának 4 kiló feletti babát jósolnak...

Lányok, asszonyok! Bármilyen nehezek is az utolsó hetek, próbáljátok meg elfoglalni magatokat. Magatokkal. Pihenjetek, olvassatok, sétáljatok, nézelődjetek. Főzzetek finomakat (csípőset, puffasztót, amit majd szoptatáskor nem lehet), kényeztessétek a férjeteket. Bújjatok össze, nézzetek meg egyben egy hosszú filmet és élvezzétek ki, hogy együtt lehettek, még csak ti, ketten.

És élvezzétek a pocakot is, még akkor is, ha nagy, nehéz és néha fáj a rugdosás. Mert nekem az is bántotta a lelkemet szülés utáni néhány napban, hogy hirtelen lapos volt a takaró, nem volt már mit simogatnom, nem mozgolódott bent senki, hirtelen olyan üres lettem. Megszűnt a pocakos-varázsom egyik pillanatról a másikra.

Az én második babám is könnyen és gyorsan érkezett 4300 g-mal és 60 cm-rel. Szinte alig volt erős fájásom, csak azért mentünk be a kórházba, mert 3 percenként éreztem pici összehúzódásokat. Mire beértünk kiderült, hogy már 4 ujjnyira nyitva vagyok és 45 perc múlva már meg is született természetes úton a fiam.

Az első gyerek 3950 g volt. Ha sikerülne a harmadik én is azt kívánnám, hogy egy-két héttel hamarabb szülessen, mert a doki a harmadikra 4,5-5 kilót tippelt. A fiamnak 39 cm volt a buksija. Ugye érthető lenne a vágyam?

De a 38. hét előtt semmiképp nem szeretnék szülni, ha lehetne erről dönteni. De azon a maradék két héten a baba szempontjából talán már nem múlik semmi. Viszont a "vágyam" miatt nem is indíttatnám meg a szülést. Majd jön a baba akkor, mikor szeretne.

Én 38 hetes vagyok és már nagyon szeretném ha jönne. Személy szerint én végig kínlódtam a terhességem attól függetlenül hogymár most imádom a babámat. Nem érzem rosszabb anyának magam azért mert már szívesebben tartanám a karoban. Jelenleg olyan fájdalmaim vannak (amit sajnos nem tudok elkerűlni) Hogy hetek óta nem alszom 1 óránál többet egyhuzamban mert annyira lent van a bébikém hogy minden mozdulatnál ki akar szakadni alulról az egész méhem, és sajnos nekem busszal kell járnom az összes vizsgálatra. Kibírom, nem arról van szó, de sajnos az a sok kedves ember annak ellenére hogy intelligensnek tartja magát csak IQ bajnokokmert aogy meglátják hogy kismama vagyok amit bőven lehet látni ahelyett hogy megkérdezné hogy le szeretnék-e ülni elkezd kifele bámúlni az ablakon. És mikor sokan vagyunk a buszon, mindig attól félek hogy megütik a pocakomat. És akkor még nem meséltem az itthoni teendőkről amiben ha nem segítene a férjem akkor katasztrófa lenne a helyzet. Én nem élek praktikákkal csak bízom benne hogy ő is ki akar bújni még a héten.

38 heteske

Én annak a hozzászolónak írnék aki azt a nagyon hosszú villámszüléses történetet írta.Nincs egy kis szülés utánni depresszíód? Van kivel megbeszélni a téged aggasztó dolgokat miket a férjed esetleg nem tud átérezni?Írj privit nekem ha gondolod.Én a harmadik babával vagyok a 33.héten.

Van egy 4 éves és egy 17 hónapos babám.Időm az nincs semmire és nem is nagyon lessz a közeljövőben.De mindent megtudok csinálni csak szervezés kérdése.De ehhez túl kell jutni a depis állapoton ami bárkivel előfordúlhat.Segítségem nekem sincs nem is lessz.Valami nem oké a derekamnál mert néha menni se tudok úgy fáj úgy hogy a vizsgálatokra se jutok el sokszor.De attól még boldogan várjuk a babát.

Az utolsónak: köszönöm, hogy érdeklődsz, illetve hogy foglalkozol egy "láthatatlannal" is.

Nincs szülés utáni depresszióm, azt hiszem, hogy az előző válaszomban is írtam valahol, hogy az első 2-3 hét volt nagyon nehéz és akkor voltam enyhén befordulva. Három fő oka volt, az egyik az, hogy baromi fáradt voltam, soha nem tudtam kipihenni magam, a másik az, hogy nem voltam biztos magamban a gyermek ellátása terén, mindent igyekeztem a lehető legjobban csinálni, de rendszeresen elbizonytalanodtam. A környezetem tele van gyermektelen barátokkal, a család pedig 1500 km-re él, tehát megerősítést sem kaptam tapasztalt embertől. A férjem persze folyamatosan bizonygatta, hogy szerinte mindent jól csinálunk, nincs és nem is lesz baj, de nyűgösebb pillanatokban ismét megkérdőjeleztem az anyai ösztöneimet. A harmadik és legnyomósabb ok pedig a tejért vívott harc volt, ugyanis naponta kb négy órát töltöttem el azzal, hogy fejtem a semmit szoptatások után, a szoptatási próbálkozások még több időt vettek igénybe, a vége meg minden szoptatásnak az lett, hogy a babám üvöltött az éhségtől és végül kevertük a tápszert, mert tényleg egy csepp tejem sem volt. Közben meg hallgattam naponta ötször, hogy szoptatni, fejni kell, attól majd beindul, nem szabad tápszerezni. Két hét után derült ki, hogy hormonális probléma miatt nincs tejem és nem is lesz. Lehet, hogy furcsán hangzik, de ekkor kezdtem megnyugodni és elfogadni azt, hogy most ez van, de tragédia nincs, a fiamnak azért tudunk mit enni adni, egészséges és ez a lényeg. Pár hétig még próbálkoztam a "tejcsinálással", de igaza volt a dokinak, tényleg nem lett, nem indult meg.

A férjemmel egyébként mindent meg tudok beszélni szerencsére, maximálisan közvetlen a kapcsolatunk, ráadásul ő örök optimista és vicces, szóval esélyem sincs mellette szomorkodni. Ráadásul két hétig szabin volt, miután megszültem és mosott, főzött, takarított, mindenben segített fizikailag is, amiben tudott és szerencsére ez a jó szokása még mindig meg van. :-)

A harmadik héttől alakulgatott ki a napi rendszerünk, azóta már nekem is belefér a házimunka, még magamra is jut valamennyi idő, a barátokkal is ismét sikerül találkozgatni. Tény, hogy nincs akkora rend, mint korábban, a kajákból is igyekszem nem több órás főzőcskézést igénylőket készíteni, és igen, néha előfordul, hogy le kell húznom a lábast a tűzhelyről és később folytatni a főzést. De azt hiszem, hogy ezt is említettem korábban, hogy már ezekre is van időm.

A babámba meg szinte már szerelmes vagyok, egyre többet mosolyog és "beszélget", mi meg gyönyörködünk! :-)

Sok boldogságot nektek és könnyű szülést!

Hát én csak csodálkozom,hogy mindenki azért akar hamarabb szülni,mert az Uh nagy babát mutat.Már nagyon sokszor leírtam,de leírom itt is mégegyszer.Az ultrahangra nem lehet adni.Nekem mindkét fiamat jóval kisebbre becsülték.

A 2. gyermekemet 3109 grammra becsülték 38 hetesen,rá egy hétre 4100 grammal és 57 centivel született.Nekem ne mondja senki,hogy egy hét alatt 1 kilót nőtt!:))))))Egyébként szerintem az az ideális,ha 38-39 hétre szül az anyuka,de semmiképpen sem korábban.A túlhordás viszont nagyon nem lehet jó.Nekem az első fiam 5 nappal a 2. fiam 4 nappal jött hamarabb,és már nagyon kakás volt a magzatvizem(ami a túlhordás jele).Szóval vannak érdekes dolgok.Egyébként az is hülyeség,amit némelyikőtök ír,hogy nagyobb babát nehezebb megszülni.Én pont fordítva tudom,a nagyobb baba az már erős és segití magát kifelé.Az elsőt 3750 grammal szültem 4 óra alatt,a 2.-at 4100 grammal szültem 1 óra 20 perc alatt.Azt mondta a doki,hogy a mostani babám kb, 4 és fél kilós lesz és ő is pár nappal hamarabb fog jönni.

32 heteske