Szülésnél be szabad vinni, olyan dolgokat amik minket megnyugatnak?
Most itt kifejezetten illőolajra gondolok, engem a citromos nagyon megnyugtat, és mennyi esélyem van arra, hogy engedjék, hogy vigyek be párologtatót? Es akkor abba tennék.
Majd tervezem megkérdezni a korházban a dokit ha úgy adódik, csak még egyenlőre nem mertem ilyen kérdéseket feltenni:'D pedig sok kérdésem lenne a szülésel kapcsolatban pl hogy engednék e a szabadon választot poziciót? Merr akkor én inkabb gugolva lennék semmiképp nem a hátamon.
De nálatok volt olyan, ami titeket szülés közben megnyugtatott és használhattátok, vagy pont nem engedték használni?
Én teljesen bababarát és támogató kórházban szültem 2 alkalommal is de a többi szülő anyuka nem hiszem hogy őrült volna az én illatosításomnak 😀 el vannak szeparálva az ágyak de mégis a kis részlegek annyira közel vannak hogy szinte beszélgetni lehet a szomszéd szülő nővel.
Nálunk ameddig tudtunk lehetett sétálni, labdázni, tusolni de a kitoláskor feküdni kellett. Mondjuk én el sem tudom képzelni hogy akkora fájdalom közepette még guggolva tartsam magam 😄
Az osztályon pedig tuti nem engedik a ventilátort. A babát meg takarni is kell, neki még nincs kialakulva a hőháztartása.
Az egyik lányom szeptemberi, ezerrel ment a fűtés. Mi szinte egy szál semmiben voltunk annyira meleg volt
Ha engedik is te leszel a "hülye luxi kismama", onnantól hogy ilyeneket látnak nálad elkönyvelnek "nem normálisnak" és onnantól jajj neked.
Illóolajat szerintem vihetsz. Ha most szülsz először szerintem ilyeneket ne találj ki hogy guggolva szeretnél szülni meg semmiképp sem a hátadon... Halvány lila gőzöd nincs róla milyen lesz, azért mert a "szuperszülés" blogon azt írták guggolva jobb neked még lehet háton lesz jobb. Én egy 4600 grammos babát szültem háton fekve, másképp el se tudnám képzelni... Akkora hassal amim volt már fájások nélkül se tudtam guggolni, nemhogy úgy szülni.
A baba miatt teljesen mindegy hány fok van kint a szülőszobán mindig 25 fok felett van a hőmérséklet a baba miatt. Lehet vajúdás alatt ventilátorozhatnál, de szülés közben biztos nem.
A fájdalomtól annyira más tudatállapotban leszel, hogy rohadtul nem fog hiányozni se a ventilátorod se a citrom aroma... Szerintem csak az ott dolgozók ellenszenvének a kiváltására jók ezek...
Ezt mi nem tudjuk megmondani, hogy ott ahol szülsz mit engednek.Én viszont arra reagálnék,hogy én pl annyira önkívületi állapotban voltam, hogy a világomat nem tudtam, és örültem hogy feküdhettem.Nem hogy azt figyeljem, hogy milyen hőmérséklet van és tudok-e olajokat csepegtetni a diffúzorba. Mondom ezt úgy,hogy gyűlölöm a meleget,legszívesebben Alaszkában élnék,vagy olyan helyen ahol nyáron sincs 10-15 foknál melegebb.(ami ettől melegebb utálom).
És mondom ezt úgy, hogy sok éve olajozunk, aromaterapeutának tanulok,és masszőr vagyok, aroma masszázst is csinálok,és olajokkal is foglalkozom,nem hobbiolajozó vagyok.Én max touch olajokat vinnék be,és a velem lévőt(férjet),tanítanám meg, hogy mikor mit hova kenjem rám.Egészen biztosan nem leszel döntésképes állapotban.
(a tesóm 15 éve dúlával szült, ők homeopátiáztak, kérdezés nélkül bevihették)
Köszönöm a válaszokat, igen lehet teljes mértékben igazatok lesz, hogy tényleg nem fogok bírni guggolva szülni. Nagyon sok oktató videót néztem az elmúlt időben és ilyen szülős videókat, meg anyukáktól néztem tippeket és voltak jó és persze rossz tapasztalatok is. Onnan jött ez a guggolva szülős dolog, hogy nekik is első baba volt és milyen jól csinálták. Plusz orvos is javasolta ezt a dolgot, persze ő nem abban a korházban dolgozik.
Igazából annyira félek attól, hogy semmit nem fognak engedni és nekem mindent úgy kell csináljak ahogy ők mondják, pl hogy akkor is nyomjak mikor nem kell meg ilyenek aztán végül amiatt fognak ott repedni a dolgok. Persze ök az orvosok de sok rossz történetet olvastam itt is, és más csoportokban, vagy személyesen. Hogy még inni se ihattak meg nagyon rosszul bántak velük.
Ilyenkor meg nő bennem az a vágy, hogy na majd én kiállok magamért és nem lesz egy rossz élmény, de hát lehet jobban járok akkor ha kusba türöm a dolgokat?
Ja igen első szülésem lesz.
Ja és apás szülés lesz, ha nem találnak ki valami nyavaját nyàrig és akkor tiltani fogják a dolgokat mint pl covid alatt.
Hmm néztem az itteni korházól vidit amibe a szüléses dolgokról beszélnek, ott külön szobát mutattak ahol az anyuka vajúdik és utána ott is szül meg. Hát nem tudom, hogy lesz. Mar tobb éves vidi volt.
Most akkor más anyukákkal együtt vajudok és mikor pl 8-10 centire már tágulva leszek akkor nekem még kitudja meddig elkell sétálni szülni?
Es akkor a férjem olyan helyen lesz ahol kitudja hogy egyszerre hány nő vajúdik vagy most ez hogy van?
Bocsánat ha értetlenkedek de most megint beparáztam:'D
A választott testhelyzethez mindenképp ragaszkodni kellene, és ez teljes mértékben jogodban áll. Mivel a függőleges helyzet a baba érdeke is, a háton fekvés egyedül az orvosnak jó.
A többi ehhez képest apróság, de egy kérdést megér. Ha apás szülés lesz, a párod pont ráér majd ilyenekre, úgyhogy nem gáz.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!