Velem van a baj, hogy katonásan már csak egy feladatnak látom a szülést?

Nekem volt kapcsolatom valahogy a babával is terhesen. En nem is sajat feladatnak tekintettem meg ilyenek. Nem egyedül voltam. Hanem Vele. Soha nem is gondoltam magamra 1.sz 1.szemelyben. a babának is ez egy trauma igazábol a megszokott kis helyérol a rodeg fénybe neki hidegbe azt se tudja hol van semmit es nem is könnyu megszuletni sok kap oxigent is vagy vákuummal segitik köldökzsinor is táplalhat is de bajt is okozhat, teljesen vegyes erzelmeim voltak a hit bizalom remény hogy minden rendben lesz tudatos önnyugtatások babát is magamban "készíteni" hogy megcsináljuk menni fog.

Nem tudom milyen lehet lazán venni az egeszet hogy kitojom es pipa.

"viszont már csak úgy vagyok, hogy jöjjön el a nao, mikor végre szülünk és tudjuk le."

Ki szül még?

Én nagyon érzelmesen éltem meg, de inkább a változást mintsem magát a szülést. Sosem fogom elfelejteni az érzéseket, amik bennem voltak szülés után. Más öröm zokog, meg nem tudom, azt hittem én is azt fogok, de egy könnycsepp sem jött ki a szememen. Az első gondolatom az volt, hogy végre, a másodikban meg kb. mintha kívülről moziztam volna, szürreális volt az egész és fel sem fogtam, hogy az a baba ez a baba és most itt van a hasamon, odalent meg hát... hadd ne részletezzem mi történik még éppen. :D

Nekem nagyon nehezen jött a kötődés is (kb. 4 hónapos korában), addig csak mint egy gép, elláttam.

Most a másodikat várjuk, most nem élem meg annyira érzelmesen, néha inkább kétségbe vagyok esve mennyire nehéz lesz két gyerekkel. Én is a feladatot látom a szülésben, nem a szentimentális hátterét. Tippre megint ugyanolyan szürreális élmény lesz. :)