Máshogy csinálnátok valamit szülés után ha újrakezdhetnétek?

Nem tények, és nem értő olvasol. Nem kizárólag a nő hibás= vannak esetek, ahol ő, vannak esetek, ahol a férfi, de a legtöbb esetben mindkét fél hozzátesz valamit, hogy így alakuljon. Nem megyek fel senkinek az oldalára, mert ahol csak az egyik fél nyilatkozik, ott csak az ő verziója létezik, és mondhat bármit, az sosem fogja takarni a teljes igazságot.

A személyes kis elemszámú tapasztalataid meg nem tesznek statisztikailag ténnyé egy ilyen megállapítást. Lehet, hogy azok az anyukák se szívesen maradtak volna veled, de az ő valós nézőpontjukat te nem fogod sosem megtudni. Ez a lényeg, hogy a te igazságod nem lesz, nem lehet mindenkié, ezért nem kezelhető tényként vagy alaptételként. Érted, mire gondolok?

(Azt mondhatod, hogy a tapasztalataid alapján a nők maguknak köszönhetik, de azt nem, hogy ez egy tény saját tapasztalatokra meg egy olyan oldalra hivatkozva, ami kifejezetten csak az egyik oldalt képviseli. Ott nyilván hasonló vélemények találkoznak. Elhívnálak szívesen egy szülőtámogató csoportba, ahol dolgozok, de ez nem nyilvános. Súlyos fogyatékos gyerekekkel 90%-ban a nők maradnak válás esetén, és több mint 50%-uknál maga a fogyatékos gyermekkel járó gondok, terhek a fő okok, hogy ott a férfiak kilépnek a képből. Szóval ez meg a másik oldal csak egy kis szelete. Ettől nem fogom azt mondani, hogy minden férfi szemét, mert elhagyja a nőjét. Mert ez így sem állja meg a helyét.)

Bocs az offért, de légy körültekintőbb ilyen kijelentéseknél. Bár nem fogsz, de nem ártana családsegítőknél, lelkisegélynél, anyaotthonoknál is informálódni, hogy teljesebb képet kaphass.

Köszönöm, hogy ezt ilyen értelmesen meg tudtuk beszélni.

Sajnos tapasztalataim alapján sokszor a félrekommunikálások miatt csúsznak el a dolgok. Nagyon gyakran férfi és nő nem ugyanazt érti azon az egy dolgon, amit a másiknak mond. Mondatokra, félmondatokra, szavakra érdemes lehet visszakérdezni akár többször, hogy ezt úgy érted, hogy..., ezzel azt akarod mondani... - és lefordítani a másiknak, hogy te mit értettél azon, amit ő mondott. És fordítva. Idegesítő, amikor sokszor visszakérdeznek, de segítheti egymás megértését. Ehhez azonban valamilyen szintű intelligencia kell, hogy értsük egy felfokozott helyzetben is, hogy ez értünk van. És ugyebár ez csak akkor működik, ha még akar mindkét fél tenni a helyzet javításáért. Nagyon tudunk segíteni ilyenkor a másiknak, ha konkrét példákat adunk neki, mivel tudna javítani a helyzeten. De ezekkel már a kapcsolat elejétől érdemes foglalkozni, amíg nem jutunk el odáig, hogy nem is akarunk megemlíteni valamit a másiknak, mert úgyis vita lesz belőle.

Viszont sok nőnek beszűkül a világ a gyerek születésével, mivel sokáig otthonmarad, és ideje nagyrészét egyedül tölti. Ezért nehezebb lehet kifelé nyitnia, még ha lenne is rá igénye. A napi monotonitás és fáradság ezen nem segít. A másik, hogy vannak olyanok is, akik teljesen kisajátítják a gyereküket, többnyire ott pszichés okok lehetnek. Olyankor a problémamegoldási kísérletek hasztalanok.

Most hirtelen ennyi ugrott be kapásból.

Amin változtatnék: addig cirkuszolnék, míg a férjem lead a munkájából. Az első időszak baromi fárasztó volt, ő is alig volt itthon, pedig vágyott volna babával lenni, én meg elképesztően álmos és fáradt voltam, alig aludtam, sehova nem tudtam menni, hiszen nem volt kire bízni, egy bevásárlás gondot okozott (nincs a közelünkben bolt). Soha többet nem csinálom így újra.

"nyilvánvaló hogy az egyedül álló anyák nagyon nagy százaléka magána köszönheti ezt a helyzetet."

Nekem nem annyira nyilvánvaló. Tölts el 1-2 hetet itt gyakorin és meglátod, hogy azért a férjek jó része sem pontosan olyan, mint ahogy egy apát elképzelsz. Reggel elmennek, este hazajönnek, fáradtak, rá nem teszik a kezüket a gyerekükre, tettetik a hülyét, hogy nem tudják, mit kell vele csinálni. Nem egy férfi ismerősöm van, aki azért nem cserél pelenkát, mert "undi", holott az én tejtermelésem sem a teletojt pelustól indul be, nekem pont ugyanannyira undi. Hogy csak egy példát említsek, de nekem valahol az is szánalmas, mikor egy férfi azért nincs jelen a saját gyermeke születésénél, azért nem fogja a felesége kezét, mert ő azt nem bírja. Azért sok férfi sem úgy viselkedik, ahogy egy 21. századi európai országban ez elvárható lenne. Ha valaki anyámasszony katonájaként viselkedik, ne csodálkozzon, ha úgy is kezelik.

De minden játszmához 2 ember kell. Azt is aláírom, hogy sok nő privilégiumként tekint a baba körüli teendőkre és ugyan a férj sem egy mozgássérült, értelmifogyatékos, mégsem jön szóba, hogy időről időre pár órára rábízza anya a kisdedet. Mindkét fél pont ugyanannyira sáros egy ilyen szituációban, így például a te házasságodban is. Ha neked nem sikerült a feleséged felé lekommunikálnod, hogy igenis képes vagy a gyerek körüli teendők ellátására, akkor vagy nem kommunikálsz jól, vagy konkrét oka van, hogy nem bízik benned. Ha annyira akartad volna, igenis lett volna rá lehetőséged, azt úgy sem fogom elhinni, hogy te mindent bevetettél, de a feleséged magához láncolta a gyereket, hogy te nem mehetsz a közelébe. Egyébként itt egy személyes tapasztalatot engedj meg: mi is párszor próbálkoztunk azzal, hogy éjjel a férjem kel, hogy legalább 1-2 átaludt éjszakám legyen. Nem működött. Fel sem ébredt a sírásra, nekem kellett szólni, majd végignéztem a világ leglassúbb kivánszorgását, majd ahelyett, hogy a babához sietett volna, elment wc-re. Mire odaért a picihez, az a sírással teljesen kib@szta az álmot a szeméből, én úgyis ébren voltam és egyébként amíg ő odaért, én már az etetés felénél tartottam. Őszintén? Nálunk sem merül fel azóta, hogy ő menjen, mert felesleges. Talán nálatok is máshonnan kellett volna megközelíteni a segítséget, de ezt nem tudhatom.