Voltak terhesen stresszes napjaitok? Milyen tapasztalaitok vannak, milyen hatassal volt a megszuletett babara?

Azt nem tudom tapasztalatból hogy milyen hatással van rá, de nyugtalan lesz a babóca:(! Többet fog sirni, meg idegesebb lesz...állitólag!

Hogy van e stresszes napom? Áhhh dehogy:(! Állandóan kattogok valamin...lassan szülünk (október) és még nincs kifestve, nagyon sok cucc még nincs meg a babónak, de még az én táskám sincs meg a kórházba, és nem tudom mi lesz, mert pénz nem lesz több!:(

Fával tüzelünk télen, kandallóba és fánk sincs! Egy reményünk volt az is elfoszlott! Ugyhogy nem tudom mi lesz??

De ugy vagyok vele, megoldjuk hisz a babóért mindent!

Mikor nagyon ki vagyok, akkor homeos bogyót elkezdtek szedni az egy kicsit oldja a feszkót, de nem ez a tuti megoldás!

Boldog vagyok, hisz babát várok, de a terhességem el tudtam volna szebben is képzelni.

Jobbulást neked, üdv 32 hetes pocis

Gyászoltam, dolgoztam végig, költöztünk, felújítottunk, stb nem voltak túl nyugodt napjaim

- a lányom a világ legkiegyensúlyozottabb, legnyugodtabb gyereke

Én sik ideg voltam mindenen idegeskedtem....

De a baba nyugodt kiegyensulyozott a világ legnyugodtabb babája ha lehet ezt mondani a párom viszont megsinylette a 9 hónapot a hisztijeimmel de már jól van ő is..

egy majdnem 7 hós kiscsaj anyuja

Én nagyon sokat stresszeltem.

Először azért, mert anyósék nem örültek a hírnek, miszerint nagyszülők lesznek, és ez nekem borzalmasan rosszul esett. Aztán a terhesség alatt soha nem érdeklődtek az unokájuk felől (hogy növekszik, jól vagyunk-e, fiú lesz vagy lány, stb)

Aztán azért, mert a munkahelyemről majdnem kirúgtak, mindenért engem ugráltatott a főnök. Pedig tudta, hogy terhes vagyok. És igazából pont ez volt a baja.

Aztán azért, mert a párom nem volt hajlandó semmit előre megvenni, hiába kértem, hogy addig menjünk vásárolni, míg tudok mozogni. Meg szerinte én fújtam fel a szüleivel kapcsolatos dolgokat, és igenis örülnek az unokának (csak ezt sehogy nem tudták a tudtomra adni, de mindegy...).

Hogy a sok idegeskedésnek köszönhető-e, nem tudom (de szerintem igen), de a 35. héten beindult a szülés. Egyáltalán nem tágultam, és nem voltak fájásaim, így császározni kellett.

És igazam lett abban, hogy hamarabb be kellett volna vásárolni, mert szülés előtti napon vettük meg a babakocsit, meg egy két apróságot. Ruhája 3-4 db volt, amit én előtte egy héttel megvettem. Még kimosva sem voltak. Pelust, cumisüveget 2. napon hozott be a párom a kórházba, szülés napján éjjel rohant még az auchan-ba, hogy vegyen pelenkát, popsitörlőt, cumisüveget. A kiságy még sehol nem volt. Azért tartott bent tovább minket a kórházban az orvosom, hogy mire hazaérünk, legyen ágya a kisfiamnak.

Szóval jót biztosan nem tesz a sok stressz, és ha tudsz, próbálj meg ne sokat idegeskedni. Tudom, mondani könnyű, nekem se ment, hiába mondogattam magamnak...

Szia!

Tegnapi 14:39-es vagyok.

Nem mondanám, hogy sírós lett a babám. Persze vannak rosszabb napjai, de kinek nincsenek? Azt kell mondanom, hogy amennyit én idegeskedtem, szerencsére ő ahhoz képest tök nyugodt baba.

A mi családunk is messze él tőlünk. 230 km kb. Ez jó is, meg nem is. Anyukámék nagyon hiányoznak, hiányoztak, ők nem is tudnak utazgatni, szóval egyértelmű volt, hogy mi megyünk. Anyósék szintén ott laknak. Ők tudtak volna utazni, de eszükbe nem jutott, hogy jöjjenek. Szerintem úgy voltak vele, hogy anyuék miatt úgyis megyünk, akkor menjünk hozzájuk is, és ők nem költenek ilyesmire. Egyébként náluk is első unoka, ezért sem tudtam, és nem tudom a mai napig sem megérteni, hogy tudtak így reagálni. Persze ahogy megszületett a fiam, fordult a kocka. Mindenki tök ideg volt mikor beindult a szülés, mert hát nem számítottunk még rá. Akkor már érdeklődtek, és azóta az unoka is kéne nekik, de én soha nem fogom elfelejteni, megbocsátani meg pláne nem, amit a terhesség alatt műveltek, úgyhogy megtartom a 3 lépés távolságot.

Miután megszületett a kicsi, akkor sem lett könnyebb, mert hiába pici baba, hiába volt még hideg (február elején született), elvárták, hogy igenis mi utazzunk haza a kicsivel. Minél sűrűbben. Az senkit nem érdekelt, hogy a kisfiam nem szereti a 3-4 órás autóutat, nekünk kell menni. Úgyhogy kéthetente cuccparádé, és irány a nagyszülők. Egy nap anyóséknál, egy nap anyukáméknál. Tiszta rohanás.

Sajna szülés óta sem tudok kellően nyugodt életet élni, mert ugyan még tartom magam, de néha megrémülök a nyakamba szakadt felelősségtől. Szeretném a lehető legjobban csinálni, de néha nagyon nehéz. Utálom ezt az utazgatást, anyóséktól a hányinger kerülget, de muszáj menni, mert ők igenis szerető nagyszülők (a párom szerint). Sajna a párommal sem olyan már mint régen. Az anyjának a viselkedése igencsak rá teszi a bélyegét a kapcsolatunkra. Én nem tudok az anyóssal jópofizni, és nem tudom szeretni, a párom pedig egyáltalán nem áll mellettem, és nem érti meg, hogy miken mentem/megyek keresztül. Talán ez a legsz@arabb az egészben. Tudni, hogy soha nem fogok tudni az anyukája nyomába érni, én mindig is csak másodhegedűs leszek mellette.

Bocsi, ha hosszú lettem...