Ki hogy élte meg magát a szülést?
2 horror császár után jah, elég szr látni, milyen igazságtalan az élet.
Jó lenne egy jó is azért, hogy tudjam azt mondani, hogy nem csak szívtam ezzel.
Borzalmasan. Hüvelyi szülés volt, de természetesnek egyáltalán nem mondható. Már az elejétől gusztustalanul beszólogattak, alázgattak. Hanyatt fektettek, burkot repesztettek, beöntést adtak, oxyra kötöttek, jól felcsavarták, tolófájás nélkül nyomattak, majd mivel nem ment, kikönyökölték belőlem a babát. "Hogy kiférjen", vágtak egy saját bevallásuk szerint is óriásit rajtam, amit összevarrni már nem nagyon sikerült ("nem tudom összeilleszteni a sebszéleket!" - 25 éves, az általános orvosit épp csak fél évvel előtte elvégzett rezidens lányka). Jó sokáig alig bírtam normálisan mozogni utána, a többi negatív következményét pedig a mai napig (közel 6 éve) viselem.
Ja, mindezt úgy, hogy GDM-es voltam, rosszak voltak az alkati adottságaim, valamint a gyerek nyakára és hátára volt tekeredve a köldökzsinór, amire már a szülést pár nappal megelőző nst-ből is lehetett következtetni, csak azt is lesz@rták, szóval lett volna indok bőven a császárra...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!