Szülőszobás sztorikat, történeteket elmesélnétek?

Engem nem várt kinn senki sem a folyosón, a férjem volt benn velem. Anyukám és apukám tudott róla, hogy bementünk szülni, mert ők vigyáztak addig a nagyobb gyermekünkre, mindenki másnak már csak szülés után szóltunk. Ez nem olyan volt nálam, mint a filmekben, hogy még a 8. unokatestvérem is odajött. Nem is gondoltam ilyenre, hogy aggódnak értünk, így érzéseket nem váltott ki. Az utolsó 1 órában is ritkán, 10-15percenként jöttek a fájások, végig a bal oldalamon feküdtem, férjem a hátam mögött volt, rosszul éreztem magam, hogy nem tudok feléje fordulni és hogy biztosan unatkozik. Első babánál senki se tudta hogy szülök. Kórházban voltam már 2 napja? Amikor beindult, annyira gyorsan történt minden, hogy senkinek se tudtam szólni.

Most neked ebben mi a humor?

Mi csak irtunk a szuloknek, hogy kezdodik. Senki nem vart (igaz kulfoldon lakunk). Sot abban a 2 napban amit a korhazban toltottunk duplan nem kivantam latogatokat. Volt akinek csak akkor szoltunk mikor mar hazaertunk. A ferjem volt mellettem. Jo volt, hogy nem voltam egyedul, de en annyira el voltam foglalva a szulessel, hogy szinte meg sem hallottam amit mondott.

Mi nem akartuk de oda csődült a férjem familíája. Szülés után tudtam meg, hogy konkrétan rávoltak tapadva az ajtóra! Szememben egy senkik lettek. Következő gyereknél csak akkor szólunk, ha már kinn lesz.