Szedett valaki mostanában tejserkentő port?
Régebbi kérdésekben illetve kommentekben sok jót olvastam róla. Valaki leírta a patika címét is, ahonnan lehet rendelni ezt a gyógyszertári készítményt. Szépen el is mondták a gyógyszertárban, hogyan kell alkalmazni, és mondták, hogy postázzák nekem. Utána még egyszer rákerestem, és olvastam egy olyat, ahol az anyuka elmondta, hogy lehetséges a portól milyen mellékhatása lett a kisbabájának. Én pedig megrendeltem, de nem tudom szedhetem-e?
Nagyon kevés a tejem, két ciciből olyan 60ml-t tud szopizni a kislányom egy-egy alkalommal (mérem őt szopi előtt és után is), utána fejni már nem is tudok csak pár cseppet! Sajnos pótolnom kell neki tápszerrel, de ahogy rábukkantam erre a porra elkezdtem bizakodni, hátha vissza lehet fordítani a folyamatot. De most félek tőle! Bocsi, hogy hosszú lett!
Én szedtem, még tavaly nyáron, de aztán a fent említett kommment miatt kiöntöttem a klotyóba az egészet.
Amúgy amíg szedtem nem lett még több a tejem, úgynúgy mint a More Milk-től sem.
Aztán rájöttem, hogy ami van, az is elég, csak én agyaltam ilyen hüyleségeken, nem mérte mennyit eszik, csak hetente egyszer.
Hízott havi fél kilót, 6 hónapig csak anyatejes volt
Amúgy azóta is szoptatom a már 15 hónapos lányomat.
Ne méregess, ne stresszelj és tedd töbet cicire.
Tudom,hogy már 3 év telt el,de arra lennék kíváncsi,hogy hatott e a tejserkentő por.
Hogyan szedted? Evés előtt vagy után? Kellett e várni valamennyit időd,hogy tudjál enni?
Volt esetleg valamilyen mellékhatása neked és a babádnak?
Köszönöm a válaszod.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!